Borsodnádasd kényszerűségből visszalépett a bajnokságtól, miután egy vállalkozó betonakadályt helyezett a pályához vezető útra – helyszíni riport.
Szeptember elején két forduló után visszalépett a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei II. osztályú bajnokságból Borsodnádasd csapata. A döntés hátterében egészen abszurd ok húzódik, a település 1910 óta működő futballélete gyakorlatilag két kődarab miatt lehetetlenült el. Az erdőbe ékelődő, a településnél magasabban, a házaktól távol fekvő pályán ugyanis nem lehet mérkőzést rendezni, miután a sporttelephez vezető mintegy egy kilométer hosszú köves földúton két betonakadályt helyeztek el. Ezek között személyautó ügyes manőverezéssel éppen átfér, mentő, tűzoltóautó vagy csapatbusz azonban sehogyan sem.
„A borsodnádasdiaknak hiányzik a meccs, a hétvégi kikapcsolódás, fel vannak háborodva a kialakult helyzet miatt” – mondja Zimmermann Tivadarné a pazar fekvésű hegyi pályánál, miközben az öltözőhelyiségek kincseit csodáljuk a régi csapatképektől a játékvezetői szoba díszterítőjén át a második világháborús, légójárőr bádog mentőládáig. Sári néni a gondnok, szertáros, mindenes, ő mossa, hajtogatja a mezeket, és keni a szalámis szendvicset az ifjúsági csapat tagjainak az idegenbeli túrák előtt – márpedig mostanában a hazai meccsre is utazni kell. A fűnyírásba legkisebb unokája, a 15 éves Megyeri Bese is besegít, feladata irigylésre méltó, ilyen környezetben még a gyep gondozása is élmény lehet. A távolabbi oldalvonal mögött fenyves zöldellik, alatta régi időkből megmaradt szurkolói lócák, az út felőli részen pedig – a szépen gondozott öltözőépület mellett – a helyi televízió valamikori közvetítőjének bádog kommentátorfülkéje magasodik. Az illető helyi becenevét nem nehéz kitalálni, a falra firkált felirat egy lefelé mutató nyíllal hirdeti: »Faragó Ricsi«. A meccsek elmaradását nehezen dolgozzák fel a hűséges törzsszurkolók, hiányzik nekik az erdei meccshangulat, a régi időkből örökölt „Tempó, BLASE!” kiáltás. Sári néni meséli: „Miután kialakult az útzár, megtörtént, hogy egy hetven év körüli férfi mezbe öltözve várakozott a buszmegállóban, és tőlem kérdezte, hánykor lesz a kezdés. Mondtam neki, hogy nem lesz.”
Az áldatlan állapot április óta tart, a felnőttcsapat a 2021–2022-es idény utolsó három hazai mérkőzését már Ózdon volt kénytelen megrendezni. Az öltözői morált rontó és közönségriasztó váltás az eredményeken is meglátszott: a megyei első osztály újonca a „kőtorlasz előtti” hét tavaszi bajnoki mérkőzésén nyolc pontot szerzett, a „kőtorlasz utáni” hét bajnoki mérkőzésen összesen egy pontot, így végül simán kiesett.
A sportegyesület vezetői augusztus 30-ig adtak haladékot a pályamizéria rendezésére, és miután nem történt változás, szélnek eresztették a csapatot.
Az U19-es korosztályt a bizonytalan helyzetben már be sem nevezték a nyáron, jelenleg az U14-es és az U16-os csapat tagjai – saját felelősségre – az elzárt pályán edzenek hét közben, hazai mérkőzéseiket pedig Borsodszentgyörgyön játsszák le. A mintegy nyolcvan–kilencven gyereket foglalkoztató borsodnádasdi utánpótlás kisebb, U7-es, U9-es, U11-es és U13-as korosztályai a Bozsik-program keretében lebonyolított tornákon szerepelnek.
De ki és miért vágta el a borsodnádasdi futball köldökzsinórját?
A körülmények megértéséhez tisztában kell lenni a pálya menti területek sajátos tulajdonviszonyaival, az ózdi járáshoz tartozó város önkormányzati hivatalában Kormos Krisztián polgármester vázolja fel nekünk a helyzetet. Elmondása szerint az önkormányzati tulajdonban lévő, 1942-ben megépült pályához vezető földút – amelyet bár évtizedek óta használnak, hivatalosan nincs úttá nyilvánítva – rövid szakaszon a Ples Zrt. tulajdonában lévő földterületen halad keresztül, és itt helyezték el a két betonszarkofágot. A helyben főként teherautófelnit gyártó cég a település fontos ipari szereplője, a valamikor szénbányászatáról és az 1864-től a rendszerváltásig működő lemezgyáráról híres, 3000 lakosú Borsodnádasdon több mint három évtizede jelen van, 150 embernek ad munkát. A polgármester gyanítja, hogy a betontorlasz elhelyezése nem a futballcsapat elleni lépés volt, inkább a pálya alatt elterülő területen gyanús földmunkát végző, Budapesten bejegyzett másik vállalkozás munkagépeinek közlekedését akadályozná. Kormos Krisztián környezetvédelmi és településképi szempontból is rendkívül aggasztónak tartja az egykori meddőhányón végzett tevékenységet, amelynek célja feltételezése szerint a valamikori kohászat melléktermékeként hátramaradt, a földben mágnesezéssel észlelhető vasanyag kinyerése. Úgy gondolja, a Ples Zrt. illetékesei veszélyben érzik üzemi csarnokaikat, amelyekre egy nagyobb esőzés rátolhatná a magasabban fekvő, széttúrt haldány megmozgatott talaját.
Szerettük volna megkérdezni a betontorlaszt elhelyező cég álláspontját az ügyről, ám emailes megkeresésünkre nem válaszoltak, telefonon elérhetetlennek bizonyultak. Végül szerdán a borsodnádasdi polgármesterrel üzenték meg, hogy nem kívánnak nyilatkozni. Akármi ösztönözte is a döntéshozókat, tény, hogy a lépés következményeként Magyarország egyik legrégebbi vidéki kis sportegyesülete, a BLASE maradt használható pálya és felnőttegyüttes nélkül.
„A jövő miatt fontos a csapat – mondja Kormos Krisztián, aki a helyi Engels-telep szülötteként pontosan tisztában van a változó borsodnádasdi idősíkok jelentőségével. – Helyi szinten pótolhatatlan közösségi esemény a mérkőzés, olyan társadalmi kapcsolódást kínál, amelyet az önkormányzat nem tud überelni. Ha egy sört kibonthatnak, egy zacskó szotyit elköpködhetnek az emberek a pálya szélén, miközben játszik az unoka vagy a szomszéd Sanyika, közös élményt jelent.”
Helyi futballszentek nélkül persze nem működik a csapatszervezés, és hogy a jég hátán – vagy inkább a kő mögött – is megél még a borsodnádasdi utánpótlás, az elsősorban Tankó Roland egyesületi elnöknek és Porubszki Péter edzőnek, általános iskolai tanítónak, illetve kollégáinak köszönhető. Elárulhatjuk, a csapatát féltő tréner keresett meg minket a Hátsó füves oldalán megadott emailcímen, ecsetelve a borsodnádasdi futball furcsa nehézségeit, egyúttal tanácsot, segítséget kérve. Amikor a település központjában kialakított sportparknál személyesen találkozunk, a korábban leírtakhoz hozzáteszi: azért is fájó látni a kialakult helyzetet, mert idén nyárig a BLASE a nyugat-borsodi rész egyetlen kis egyesülete volt, amely a felnőtt- mellett hét utánpótláscsapatot is működtetni tudott. A fáradhatatlan edző kivételes pedagógiai érzékéről már a helybeliek mesélnek, vonzza a futballozni vágyó fiatalokat, mint mágnes a meddőhányóba süllyedt vasdarabot. Egy alkalommal szövetségi ellenőrök figyelték az edzését, és megrökönyödve tapasztalták, hogy két gyerekjátékos a menetrend szerinti buszt lekésve a hét kilométerre fekvő Arlóról gyalog érkezett a nádasdi pályához.
televízió alkalmazottja közvetítette a meccset
Az önkormányzat évi egymillió forintos költségvetési támogatása és a taoforrások mellett a galvanizáló üzemet működtető, raliversenyző Nedecki László magánszponzorációja adja az egyesület anyagi alapját. A szervezőmunka és az adminisztráció pedig a borsodnádasdi futball ügye iránt elkötelezett elnök terepe, a rendőr alezredesként dolgozó Tankó Roland második térdsérüléséig maga is aktívan futballozott. Tagja volt 2012-ben a kisebb utazási távolságok miatt a szomszédos Heves megye II. osztályába „átjátszó” bajnokcsapatnak, a tavalyi Borsod-Abaúj-Zemplén megyei II. osztály megnyerését, a Varbói Bányász elleni győztes meccs utáni mámoros ünneplést viszont már vezetőként élte meg. A fényes nap legkedvesebb mozzanataként említi, hogy volt olyan serdülő korú játékos, aki odalépett a felnőttcsapat tagjaihoz, és emlékül közös fényképet kért a bajnokoktól.
Erre a fiúcskának jövő tavasszal biztosan nem lesz módja, de a borsodnádasdi elszántságot látva a felnőttfutball helyzete mégsem reménytelen: az itteniek minden követ megmozgatnának azért, hogy újra legyen csapat.
És szerencsére minden követ nem is kell – csak azt a kettőt.
Nyolcszemélyes szánkó, megsárgult játékvezetői igazolvány a harmincas évekből, az 1943–1944-ben Észak-Magyarország amatőr bajnoki címét elnyerő BLASE aranycsapatának tablója – efféle lenyűgöző sportkincsek gazdagítják Sági Tibor gyűjtőmunkájának köszönhetően Borsodnádasd helytörténeti kiállítását, amelynek tematikus sportsarka méltó emléket állít a település gazdag sportmúltjának. Az alábbiakban a település 112 éves futballtörténetének epizódjaiból elevenítünk fel néhányat az eredeti források segítségével.
„1910. február 12-én Ollik Gyula gyári munkás vezetésével megalakult településünk első sportegyesülete, a Nádasdi Sport Club, amely a »mezítlábas« labdarúgó csapatot foglalta magába. […] A település ifjúságának nagy részét magához gyűjtő egylet sportpályája a mai Alsó-tó helyén volt. […] Amikor a pálya területét más célra igénybe vették, a községi füves és buckás területet kiirtották, kiegyengették, ahol kellett, feltöltötték, és valóban két kezük munkájával állítottak hajlékot a sportnak. Az új sporttelep megépítése után, 1927-ben alakult meg a Borsodnádasdi Lemezgyári Alkalmazottak Sport Egylete, a legendás BLASE.”
Részlet Sági Tibor Üdvözlet Borsodnádasdról című helytörténeti könyvéből
„Hírt adott a Magyar Élet arról, hogy Borsodnádasdon, az úgynevezett Kácsik-völgyben Északmagyarország egyik legszebb és legkorszerűbb sporttelepét építik meg. Most néhány héttel a bajnokságok megkezdése ellőtt megdöbbenve értesültünk, hogy a BLASE pályáját illetően a legnagyobb kétségek között lebeg. Ugyanis újabban olyan tervek kerültek szóba, hogy a sportteret nem a Kácsik-völgyben, hanem a községi réten építik fel. A réten való építkezés viszont egyet jelentene a lemezgyári alkalmazottak szépen megindult sportéletének teljes felszámolásával. Az újabban kiszemelt területnek igen nagy a lejtése s a lemezgyárból naponta kikerülő salakkal történő feltöltés esztendőket venne igénybe, míg a Kácsik-völgyben a természeti adottságokat is figyelembe véve, akár egy hónap alatt elkészülhetne a BLASE új otthona. […] Az egyetemes magyar sport fájlalná, ha ezt a rokonszenves, sportszerű gondolkozású, úri légkörű, keresztény egyesületet, mely előtt az NB III kapuja is megnyílhatna, hosszasan nélkülözné, vagy teljesen elveszítené.”
Magyar Élet, 1940. július 24.
„A Nemzeti Sport Bizottság pénteki ülésén felállt Ábrai Zsigmond, a Játékvezetők Testületének illusztris elnöke és bejelentette, hogy az elmúlt napokban a játékvezetőket ismét példátlanul súlyos inzultusok érték. Borsodnádasdon az Ózdi VTK és a helyi csapat mérkőzésén Juhász István bíró 11-est ítélt a borsodnádasdiak ellen. Erre a közönség betódult, a játékvezető a közönség ütlegeléseitől kísérve az öltözőbe menekült és magára zárta az ajtót. Negyedórát tartózkodhatott az öltözőben, amikor a mindenre elszánt futballdrukkerek szétbontották az öltöző tetőzetét, úgy hatoltak be a bíróhoz és súlyosan inzultálták. A játékvezető futballdresszben, polgári ruháit otthagyva menekült a vasútra.”
Kis Ujság, 1947. december 21.
„A magyar labdarúgók világra szóló londoni győzelmére sportműszakot kezdeményeztek a Borsodnádasdi Lemezgyár dolgozói. A hengerüzem valamennyi DISZ-brigádja magasan túlszárnyalta tervelőirányzatát. Kelemen Miklós 141.1 %-ot, Kurtán Ignác sztahanovista hengerész 138.5 %-ot ért el. Érsek Károly simító ifjúmunkás 131.2 százalékra teljesítette napi tervét. A kikészítőben Kormos Géza lemeznyíró brigádja 152, Lackó László brigádja 185%-os teljesítménnyel köszöntötte a magyar labdarúgó-válogatottat.”
Észak-Magyarország, 1953. november 28.
„A völgyben lévő falut és a hegyek közt található futballpályát összekötő, néhány kilométernyi – kátyúktól barázdált – földutat járva, nem is gondolná az ember, hogy a Borsodnádasdi Egyesület már 1910-ben megalakult. A labdarúgás helyi hőskora a negyvenes, ötvenes évekre esik. […] »A faluban is van egy focipálya, csak az a baj, hogy salakos – világosít fel Magócs Zoltán, a helyi önkormányzat tagja. – Itt minden a Borsodnádasdi Lemezárugyárra épült, még a sportpálya is a gyártelep mellé került, és nem a házak közé. Lényegében ez az első olyan év, amikor – a több mint kétezer főt foglalkoztató gyár felszámolásával – teljesen az önkormányzat nyakába szakadtak a gondok. Ez egy négyezer lelkes község, amelyben több mint nyolcszázan munkanélküliek, ráadásul jó részük már ellátatlan. Nagyon nehéz most a futballra pénzt elkülöníteni. Az emberek járdát és segélyt akarnak, nem pedig labdarúgócsapatot.” Népszabadság, 1994. augusztus 16.
A borsodnádasdi futballisták közül a tragikus sorsú Szucsányi András vitte a legtöbbre: az 1941. február 27-én született középpályás húszévesen lett NB I-es játékos az Ózdi Kohász színeiben, 1962 és 1968 között a Diósgyőrben, az 1969–1970-es idényben az MTK-ban szerepelt. Élete tragikus véget ért, az MTK dunavarsányi edzőtáborában 1970. augusztus 21-én, enyhén felhős időben medicinlabdás gyakorlat közben villám csapott belé. Az ütés a tarkóján érte, de még az egyik cipőjét is szétroncsolta, azonnal szörnyethalt. Özvegye ma is a borsodi településen él.
A cikk eredetileg a Nemzeti Sport 2022. október 1-i számában jelent meg.