Gyász: két hónappal gyermeke születése után elhunyt a holland válogatott kézilabdázó

D. S. B.D. S. B.
2022.10.11. 09:34
null
Az egykori holland válogatott kézilabdázó, Wendy Smits két hónappal lánya születése után, 39 évesen hunyt el (Fotó: HSG Blomberg-Lippe/Fb)
39 éves korában, két hónappal lánya születése után hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt a tizennégyszeres holland válogatott kézilabdázó, Wendy Smits.

Wendy Smits Hollandiában játszott többek között a Fortissimo, a Foreholte, a Houten, a Havas, a Dalfsen, a VOC és a SEW csapataiban is, 2005-ben pedig a német másodosztályba igazolt a TuS Metzingenhez, majd egy-egy idényt töltött az FSG Sulzbach/Leidersbachnál és a Frisch Auf Göppingennél.

Ezt követően hazatért, de a Dalfsennél eltöltött három éve után 2012 nyarán ismét Németországba, a HSG Blomberg-Lippéhez igazolt, azonban innen fél évvel később családi okokra hivatkozva távozott és visszatért Hollandiába.

Wendy Smits a holland válogatottban 14-szer lépett pályára, 2017-ben fejezte be sportolói pályafutását és ezután a holland U16-os válogatott segédedzőjeként dolgozott.

Legfrissebb hírek

Elhunyt az NBA történetének első MVP-díjazottja

Amerikai sportok
16 órája

Gyász: elhunyt az Eb-ezüstérmes német labdarúgó

Német labdarúgás
2026.09.25. 15:31

Gyász: elhunyt Konkoly Tamás, a Győri ETO korábbi kézilabdázója

Kézilabda
2026.09.23. 14:11

Elhunyt Lauber Gyula, a magyar játékvezetés kiemelkedő alakja

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:28

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Gyász: elhunyt a háromszoros olimpiai bajnok úszó

Úszás
2026.09.20. 09:51

Elhunyt az Inter legendás futballistája, Sandro Mazzola

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 09:29

Gyász: elhunyt Ronald Koeman felesége

Minden más foci
2026.09.16. 11:35