Kolozsvár kincse – kivételes fotógyűjtemény a szekrény mélyéről

Csodálatos fotóanyag került napvilágra egy elfeledett erdélyi kapus, a négyszeres román válogatott Szathmári Elek hagyatékából. A képekből elsőként a Hátsó füves sorozatban közlünk válogatást.

A Kolozsvári Atlétikai Club 1927-ben Nagyváradon, a Törekvés elleni mérkőzés előtt

Mesébe illő véletlen folytán került napvilágra nemrég a két világháború közti erdélyi futballtörténelem talán leggazdagabb magángyűjteménye.

Szathmári Elek (1903–1973) egykori kolozsvári kapus, játékvezető és sportvezető, négyszeres román válogatott futballista unokái meglepetésükre saját nagyapjukat ismerték fel a kapufa mellett álló névtelen labdarúgóban, akiről fotót közöltünk a Nemzeti Sport 1918 utáni erdélyi sportéletnek szentelt decemberi cikkében.

Szathmári Elek sírja Kolozsváron, a Házsongárdi temetőben

A leszármazottak felvették a kapcsolatot velünk, és jelezték, lapul még náluk a szekrény mélyén néhány kincs a nagyapától, például két vaskos fotóalbum számos privát és több mint hetven korabeli futball témájú fényképpel.

Tutajozás a Beszterce folyón a harmincas években

Elsőként a Hátsó füves sorozatban villantunk fel néhányat a családtagok engedélyével felhasznált és a nyáron remélhetőleg önálló kiállítás keretében bemutatandó kivételes gyűjteményből.

Az optikusként dolgozó Szathmári Elek késes mesterigazolványa

A képekhez kapcsolódóan az Ellenzék című kolozsvári napilap korabeli sajtócikkeiből válogattunk szemelvényeket (az újságok sokszor – hibásan – Szatmáriként írták a nevét, a román iratokban Alexa Szathmariként vagy Alexa Szatmariként szerepelt).

A Ferencváros Üllői úti stadionja mintájára, 1911-ben épített kolozsvári pálya tribünje

„Vasárnap délután dübörgő taps csattan fel a futballpálya körül. Szatyi (bocsánat, de mindenki ezen a néven szereti Szatmári Eleket) beáll a kapujába. Egy kicsit ki lesz pirulva a nyurga kapus arca, amíg néhányat rúgnak kapura. Aztán középre vonulnak. Elnök, csokor, beszéd, csapatok dörgő hip-hip-hurrás éljenje. Szatyinak talán egy boldog könnycsepp is a szemszögletébe surran és – megkezdődik a meccs. Amelyen Szatyi háromszázadszor áll a KAC hálója elé.”

Ellenzék, 1930. szeptember 28.

„A Kun-féle mű- és látszerészüzletben találjuk meg a magas, szőke fiút. Már 11 éve gyakorolja mesterségét, amelyet – amint halljuk –, éppen olyan jól ért, mint a védést. Akkor pedig mestere lehet szakmájának. Szatyi, miközben egy szemüveget javít, amelyen táncolva csillan meg a besütő nap, dióhéjban elmondja életét és futballéletét.”

Ellenzék, 1930. szeptember 28.

„– 27 éves vagyok. Nőtlen, sőt szerelemtől mentes. Hja, fontos a kondíció. Először a református kollégium csapatában »fociztam«. Egyszer, amikor az unitáriusok válogatottjaival játszottunk, »felfedeztek«. Egyenesen a »nagy egybe« kerültem. Ez 1920-ban volt. (…) Tíz éve, hogy a KAC-ban játszom. Szinte az életemhez tartoznak már a piros-fehér színek. Nem tudnám elhagyni őket soha. Ezért nem mentem profinak sem. Pedig hívtak a Ferencvároshoz.”

Ellenzék, 1930. szeptember 28.

„Bankett Szatmári Elek tiszteletére. A KAC vasárnap este 9 órai kezdettel saját klubhelyiségében bankettet rendez kiváló kapusának: Szatmári Eleknek tiszteletére, játék jubileuma alkalmából. A KAC vezetősége felkéri mindazokat, akik a népszerű »Szatyit« szeretik és e kedves ünneplésen részt akarnak venni, hogy szándékukat – tájékozódás végett – lehetőleg még ma jelentsék be a Bíró- féle gyógyszertárban, vagy Daly Lajosnál, a KAC intézőjénél.”

Ellenzék, 1930. szeptember 28.

„Élete legizgalmasabb meccsének azt a 23 percet tartja, amelyet a Victoria ellen 1924-ben mint elmaradt időt kellett lejátszani. Ragyog az arca, ahogy mondja: – Hét Kacista játszott a komplett Victoriával. Rengeteg lövést kivédve, sikerült eldöntetlenre megőrizni a 0:0-ás eredményt, amivel a Victoria elesett a bajnokságtól is.”

Ellenzék, 1930. szeptember 28.

A Szathmári család 1914. augusztus 14-én, a világháború kitörése után néhány héttel. Szemközt, vállán puskával a tizenegy éves Szathmári Elek, a későbbi híres kapus.

„– A szüleim eleinte hallani sem akartak a futballról. Ma a leghűségesebb drukkerem az apám. Minden meccsemen kinn van. Sőt már szakszerű tanácsokat is ad. Édesanyám csak egyszer jött ki – akkor is megrúgtak. Írják meg, kérem, hogy főnöknőmnek, aki a nagynéném, nagy érdemei vannak abban, hogy elértem a háromszázadik meccshez, ő engedett el mindig a tréningre. És Kiss bácsiról, a szertárosunkról, a »futballapómról« sem szabad most megfeledkeznem.”
Ellenzék, 1930. szeptember 28.

A román válogatott 1931. augusztus 23-án, a Lengyelország elleni, 3:2-re megnyert mérkőzés előtt

„Varsóból ma a következő újabb táviratot kaptuk:

»Túránk legnehezebb mérkőzését hősiesen küzdve nyertük meg. Mindenki jól játszott, ma pihenünk, mindenki egészséges. A szerdai kownói mérkőzésre határzár miatt nem tudunk elutazni Litvániába. Lehet, hogy nagy kerülővel mégis eljutunk Kownóba. Szatmári.«

Kitűnő kapusunk távirata tehát azt jelenti, hogy a válogatott csapat programja felborult és így újabb jelentésekig nem tudjuk, hogy mikor és hol fognak játszani derék válogatottjaink.”

Ellenzék, 1931. augusztus 26.

A Bulgária ellen 5:2-es győzelmet arató román válogatott 1931 májusában

„A Bulgária elleni Kupamérkőzést válogatott csapatunk fölényes és fényes játékkal 5:2 (1:0) arányban nyerte meg Bukarestben 12.000 néző jelenlétében. A nagyszerű diadal kivívásában nagyban elősegítette az a körülmény is, hogy a mérkőzésen Károly király Őfelsége is megjelent a katonai és politikai élet kiválóságainak kíséretében.”

Ellenzék, 1931. május 12.

A Kolozsvári Atlétikai Club körzeti bajnok csapata 1933-ban
A budapesti bírótábor résztvevői 1941 februárjában a Keleti pályaudvaron
Csapatkép a KAC és a kolozsvári zsidóság együttese, a Haggibor 1932-es mérkőzése után
Családi életkép a harmincas évekből

Sajátos pezsgőreklám az Üllői úton, az 1934-es Magyarország–Anglia mérkőzés előtt
A sétatéri stadion a Kolozsvári Atlétikai Club 1933. március 12-i „training”-je előtt
Háromperces időutazás Kolozsvár elfeledett futballvilágában

A képek felhasználási lehetőségéért köszönet a Szathmári családnak.