Edzések helyett tűzoltás

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2004.09.05. 22:08
Címkék
A helyzet egyre kétségbeejtőbb. Nincs ott Pécsett, a női válogatott edzőtáborában Cserny Réka, Eördögh Edit, Fűrész Diána, Horváth Zsuzsanna, Keller Annamária, Papp Krisztina, Seres Éva, Szakács Ildikó, Török Szilvia, valamint Ujvári Eszter - ez annyi, mint tíz játékos.
Tíz olyan játékos, akire amúgy számított volna Rátgéber László szövetségi kapitány, de aki valamilyen oknál fogva nem tud a szakvezető rendelkezésére állni, és ez a valamilyen ok a többség esetében a lehető legobjektívabb: sérülés. Persze van köztük olyan is, aki lemondta a szereplést, de ezt már nem érdemes tovább vesézni, hiszen taglaltuk a témát épp eleget, most inkább azokkal kellene foglalkozni, akik ott vannak a keretben, csakhogy jelen pillanatban ők vannak kevesebben…
Szeptember első vasárnapján, túl tíz felkészülési mérkőzésen úgy állt ugyanis a helyzet, hogy még tízen is alig voltak a legjobbak, közben pedig egyre fogy az idő az Európa-bajnoki középdöntő nyitányáig, a franciák elleni csoportrangadóig. Szerdán kell egymásnak feszülnie a két nemzeti együttesnek, a kontinens egyik legjobbjának, valamint a földrész elitjének inkább már csak az alját súroló mieinknek a Mecsekalján, és mialatt gondjaink szinte napról napra szaporodnak a balszerencsés sérülések következtében, a továbbjutás érdekében ott nehezedik a vállakon a győzelmi kényszer. Mert bizony ha elveszítünk akár egyet is a hazai mérkőzéseink közül a borzasztó erős A jelű kvartettben, gyakorlatilag lemondhatunk az automatikus továbbjutást jelentő első helyezésről, sőt valószínűleg az esetleges továbblépést magában hordozó második pozícióról is.
Nem tisztünk előre felmenteni a felelősség alól a Rátgéber- együttes tagjait, éppen ezért csak annyit írunk: le a kalappal az előtt, hogy a viszontagságok közepette is sorra nyerik a meccseket, és már nyolc egymást követő diadalnál járnak… Viszont azt is kötelező megemlíteni, hogy a jelenlegi szituációban gyakorlatilag ott tartunk, hogy már nemcsak jól sikerült felkészülésről nem beszélhetünk, hanem felkészülésről mint olyanról sem, mert ami most folyik edzés címszó alatt, az inkább tűzoltás.

Szavazás

Ki a felelős a női válogatott Eb-kudarcáért?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Felemás évet zártunk – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
2 órája

A dédapák asztalánál – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
2 órája

Keddi sportműsor: pályán az Arsenal; az utolsó csapat is bejut a női kézi MK negyeddöntőjébe

Minden más foci
3 órája

Vitális Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
3 órája

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
4 órája

La Liga: ezúttal Bilbaóban győzött az Espanyol

Spanyol labdarúgás
4 órája

Marmus és Szalah góljával fordított Egyiptom az Afrikai Nemzetek Kupájában

Minden más foci
4 órája

Gian Van Veen a torna eddigi legjobb meccsátlagával nyert a darts vb második fordulójában

Egyéb egyéni
4 órája
Ezek is érdekelhetik