Szombaton 19 órakor Körmenden folytatódik az Uniqa férfi NB I rájátszásának döntője, amelyet a hazai kosártörténelem során először két Vas megyei együttes vív egymással. Az első találkozón a klub első aranyérmére hajtó Falco-SZOVA KC Szombathelyen érvényesítette a hazai pálya előnyét, és a hajrában nyújtott kiegyensúlyozott teljesítménnyel hat ponttal (80–74) legyőzte a Polaroid Lami-Véd-Körmendet.

Fotó: Czagány Balázs (NS-archív)
Mikalai Aliaksejev és társai nagy lépést tehetnek szombaton a bajnoki cím felé

Fotó: Czagány Balázs (NS-archív)
Mikalai Aliaksejev és társai nagy lépést tehetnek szombaton a bajnoki cím felé
A háromszoros bajnok körmendieken a Falco elleni bajnoki döntő első mérkőzésén érződött, hogy sokat kivett belőlük a Szolnok elleni ötmeccses, maratoni csata.
A piros-feketék játékosai a második félidőben már fáradtan, sok hibával játszottak, s noha dobóteljesítményük alig maradt el a hazaiakétól – a Falco 47, a Körmend 44 százalékkal szórt a mezőnyből –, a palánkok alatti harcban a szombathelyiek fölénye érvényesült, 40–27-re megnyerték a lepattanócsatát.
A második meccs előtt három napjuk volt a pihenésre Fodor Mártonéknak, akik fogadkoznak, hogy saját csarnokukban, ahol a rájátszásban még veretlenek, egyenlítenek az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcban.
Persze ugyanennyi idejük van a regenerálódásra a szombathelyieknek is, akik az alapszakaszban nyerni tudtak a szomszédvárban.
Azaz a győztes receptet már ismerik Kálmán Lászlóék, akik bravúros győzelemmel nagyon közel kerülnének Szombathely első aranyérméhez.
Legfrissebb hírek

Férfi kosárlabda NB I: távozik a Falco szerb irányítója
Kosárlabda
2026.02.02. 13:15

Kosarasaink szép reményekkel vághatnak neki az új évnek
Kosárlabda
2025.12.29. 10:59
Ezek is érdekelhetik





