Kosárlabda: elhunyt a Diósgyőr első MK-győztes csapatának tagja, Temesváriné Králik Judit

T. Z.T. Z.
2024.10.14. 09:41
Králik Judit 56 évesen hunyt el (Fotó: Budafoki KK)
Elhunyt Temesváriné Králik Judit egykori kosárlabdázó, kosárlabdaedző, a DKSK korábbi játékosa, a diósgyőriek első Magyar Kupa-győztes, illetve első bajnoki ezüstérmes csapatának tagja – közölte hétfőn a DVTK hivatalos honlapján.

Králik Judit Miskolcon kezdett el kosárlabdázni. Tehetségére már fiatalon felfigyelt a Kecskeméti SC, és leigazolta – emlékezett vissza a DVTK klubhonlapja.

Mint írták, 1988-ban visszatért nevelőegyesületéhez, amelyben öt idényen át játszott. Tagja volt az 1991–1992-es idényben bajnoki ezüstérmes csapatnak, majd egy évvel később a bronzérmes együttesnek is, mely ugyanebben az évben a klub története során először nyerte meg a Magyar Kupát. Králik Judit az utóbbi években a Budafoki KK utánpótlásában tevékenykedett.

Temesváriné Králik Juditot szülővárosában, Miskolcon helyezik örök nyugalomra október 18-án, a diósgyőri katolikus temetőben. 

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Konkoly Tamás, a Győri ETO korábbi kézilabdázója

Kézilabda
2026.09.23. 14:11

Elhunyt Lauber Gyula, a magyar játékvezetés kiemelkedő alakja

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:28

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Gyász: elhunyt a háromszoros olimpiai bajnok úszó

Úszás
2026.09.20. 09:51

Elhunyt az Inter legendás futballistája, Sandro Mazzola

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 09:29

Gyász: elhunyt Ronald Koeman felesége

Minden más foci
2026.09.16. 11:35

Elhunyt a West Ham United legendás cseh kapusa

Angol labdarúgás
2026.09.14. 13:07

Gyász: elhunyt Grózer György egykori röplabdajátékos és -edző

Röplabda
2026.09.13. 20:50