Van ok a szerénységre – Malonyai Péter jegyzete

MIELŐTT NEKIVÁGTAM volna a pünkösdhétfőn aktuális Falco–Szolnok kosárbajnoki döntőnek, megnéztem, hogyan tarolta le az előző meccsen a szombathelyi Aleksza Novakovics a szolnoki Somogyi Ádámot, mit mondjak, nem volt szép jelenet. Nem csupán Somogyi sérülése (többszörös orrcsonttörés) miatt, azért is, mert a jelenet helytállna egy bővérű akciófilmben.

Mindez azért fontos, mert Somogyi kiesésével jó néhány pont, úgymond, elveszett a Szolnok játékából, így hazai pályával fűszerezve jó esélye lett a bajnoki címet érő ­harmadik győzelemre a szombathelyi csapatnak.

Ehhez képest az Olaj uralta az első negyedet, a Falco meglehetős nyugalommal tűrte, hogy akár hét ponttal is menjen az ellen. Nem volt miért idegeskednie, hiszen olyan volt a nívó, hogy akármi megtörténhetett akármikor. Az elvárható és létező természetes feszültség (bajnoki cím!) mellett nem ez volt az a meccs, amelyen egy kisgyerek beleszerethetett a kosárlabdába.

Ami egyébként remek sportág, a 21. század sportja – mondta még a múlt században Zsolt úr, a legendás futballbíró, nem utolsósorban azért, mert egy perc alatt több történhet, mint futballban negyedóra alatt. Öt perc alatt is, hiszen a második negyed feléig csak a Falco szerzett kosarat, ez a 15–0-s száguldás fantasztikus volt. Erre rá lehetett csodálkozni, elment vele némi idő, ám csak annyi történt, hogy a szünetre már a Falco állt jobban, igaz, mindössze hat ponttal, miközben a látvány maradt átlagos.

Ha egy meccsen mindkét csapat sokat hibázik, csak időnként képes felmutatni egy-egy vezéregyéniséget, nem tudni, mi lesz, a kívülállónak nincs más dolga, csak lesni, nézni a történéseket. 

Az nem tett rosszat a hangulatnak, hogy az utolsó felvonásban ott tartottak a felek, hogy előbb felváltva vezettek, de aztán a Szolnok elkapta a fonalat, a Falco viszont csak erőlködött. Az Olaj Somogyi nélkül is nyert, ez mindenképp dicséretes. De a lényeg, hogy jöhet az ötödik meccs szerdán Szolnokon. Ott is a bajnoki címvédő és a kihívó meccsel egymással, illene, hogy a ranghoz, a téthez illő színvonalon tegyék.

Mert ok most leginkább – a szerénységre van.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!