Bundaügy: Nem fogadják el az eltiltást

2003.06.23. 20:53
Címkék
Hetek óta várunk arra, hogy a Magyar Labdarúgóliga végre előrukkoljon valamilyen bizonyítékkal a bundaügyről, mert úgy mégiscsak furcsa tudomásul venni Hamar István, Pomper Tibor, Tóth Norbert és Némedi Norbert eltiltását, hogy az érintett futballisákról semmilyen terhelő információt nem kaptunk.
Vasárnapi azonban már közöltünk részleteket a liga által összegyűjtött iratokból, amelyek szerint bizony a vesztegetési kísérlet korántsem elképzelhetetlen. A liga szerint ugyanis az derült ki, hogy Hamar valóban befolyásolni szerette volna a pályán kívül a Videoton– Kispest mérkőzés eredményét, márpedig ez büntetendő.Ez az egyik változat – nem meglepő, hogy az elmeszelt négyes egészen mást állít. Szerintük szó sincs vesztegetésről, pusztán telefonszámokról és CD-kről folytattak eszmecserét, és nem értik, miért kellett ekkora feneket keríteni néhány ártatlan telefonhívásnak. Tóth Norbert és Hamar István egyelőre nem akart reagálni a liga által nyilvánosságra hozott jegyzőkönyvre, hiszen szeretnék pontosan elolvasni az egészet, és ők még nem kaptak az iratokból. Továbbra is cáfolják azonban a vesztegetés tényét, és igazukért harcba szállnak. Jöhet tehát egyrészt a fellebbezés, másrészt a valószínűsíthető polgári peres eljárás – annyi biztos, nem unatkozunk majd.
Legfrissebb hírek

Megjelent a Szoboszlai Dominik fényképével ellátott energiaital a boltokban

Minden más foci
2 perce

Női kosár NB I: szoros meccs után pécsi előny a fináléban

Kosárlabda
10 perce

Férfi kézilabda BL-negyeddöntő: Szeged–Magdeburg

Kézilabda
54 perce

Négyéves eltiltást kapott, már fellebbezett a Chelsea sztárja

Angol labdarúgás
1 órája

Dupla Tízes: már most korszakos párharc – a Bayern vagy a PSG lesz ott a budapesti BL-döntőben?

Bajnokok Ligája
1 órája

Fazakas Bíborka intelme: Érdemes az érzéseket tudatosságra cserélni

Csupasport
1 órája

Újra fogott a Crucible átka, Murphy kiejtette a címvédőt a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
1 órája

Pogacar hozta a kötelezőt, szakaszt nyert, és élre állt Svájcban

Kerékpár
1 órája
Ezek is érdekelhetik