Érik a szatmárnémeti búcsú

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2003.09.09. 22:04
Címkék
Bár az edzőügyben nagy a titkolózás  a távozó Varga Zoltán lehetséges utódjaként emlegették már Komjáti Andrást, és Csongrádi Ferencet is  egyre valószínűbb, hogy Tarsoly Csaba, a Győri ETO FC tulajdonosa  a hírek szerint Varga tanácsára  Kiprich Józsefet látná legszívesebben a csapat kispadján.
A 40 éves szakember jelenleg az Olimpia Satu Mare szakvezetője, és a román másodosztályban szereplő klub tulajdonosa már péntek óta tud az ETO szándékáról. Mircea Govor elmondta: ott volt pénteken Kiprich mellett, amikor Győrből keresték, s bizony alaposan meglepődött a magyarok akcióján, hiszen olyan edzőt hívnak, akinek van csapata. A szatmárnémeti klubvezető elégedett Kiprich munkájával – ami nem csoda, hiszen három mérkőzésből két győzelem, egy vereség a mérlege –, és nem szívesen engedné el, ám megérti Kiprichet, akinek nem mindegy, milyen messze él családjától. Győr ugyanis csupán 60 kilométerre találhatóTatabányától, míg Szatmárnémeti több mint 400 kilométerre van. Mircea Govor hozzátette, úgy tudja, nagyon sok pénzt kínált az ETO Kiprichnek, ezért bármennyire is marasztalja, úgy érzi, végül mégis távozik a szakvezető."Kiprich Józsefet megkedveltük, elfogadta a csapat és a közönség is tiszteli, szereti. Tehát ragaszkodnánk hozzá, ám ha menni akar, elengedjük. Viszont mi sem szeretnénk rosszul járni. Kiprich szerződésének egyik pontja kimondja: ha egyoldalúan szerződést bont, fizetnie kell. Szerdán még tárgyalunk, talán visszatarthatjuk, de úgy látom, kevés az esély a maradására” – mondta Mircea Govor.Míg a tulajdonos Bukarestben járt, addig Kiprich József a csapatával kedden Nagykárolyban (Carei) vendégeskedett, ahol a helyi Victoria ellen Román Kupa-mérkőzésen szerepelt az Olimpia, és természetesen a 70-szeres válogatott ült a csapat kispadján. Kiprichet azonban haza húzza a szíve, így nem lenne meglepő, ha Varga Zoltán utódjaként Győrött folytatná. Már csak az a kérdés, miként búcsúzik el Szatmárnémetitől?
Legfrissebb hírek

Belgium először viseli furcsa színvilágú váltómezét – a mai mezek

Foci vb 2026
1 perce

Népsport: Pásttánc a szöuli éjszakában

Népsport
15 perce

A Gyirmóttal és a Mosonmagyaróvárral is felkészülési meccset játszik a Besiktas

Labdarúgó NB II
21 perce

Carlo Ancelotti a legjobban öltöző szövetségi kapitány

Foci vb 2026
21 perce

Először rendeznek Magyarországon hivatalos nemzetközi padelversenyt

Egyéb egyéni
23 perce

Bajnokcsapathoz igazolt a Nyíregyházáról távozott csatár – hivatalos

Labdarúgó NB I
25 perce

Jude Bellingham bejelentkezett James Bond szerepére

Foci vb 2026
29 perce

Ifjúsági és U23-as kajak-kenu vb: ötvenkét magyar Halifaxben, a kétszeres olimpiai bronzérmes Fojt Sára is a keretben

Kajak-kenu
31 perce
Ezek is érdekelhetik