NB I B: Szeged–Bp. Honvéd 1–3

THÉKES ISTVÁNTHÉKES ISTVÁN
2003.10.04. 23:27
Címkék
SÁRGA LAP
Bábik (Puskás felvágásáért) a 8., Keller (reklamálásért) a 35., Puskás (Kozarek megrúgásáért) a 39., Babos (Vén buktatásáért) a 46. percben

KIÁLLÍTVA
Gelbman és Vén, mindkettő a 77. percben

SZÖGLETARÁNY: 5:6 (1:2)
44. perc: Ferenczi elé pattant a labda, és a szegedi középpályás 16 méterről a kapu közepébe lőtt. 1–0
64. perc: Dobos bal oldali szögletét követően Vámosi Babos hátára fejelte a labdát, s az onnan az a bal sarokba pattant, öngól. 1–1
66. perc: Vén a középen megiramodó Horváth Péter elé tálalt, a csatár mellel maga elé tette a labdát, majd ballal a jobb alsó sarokba lőtt. 1–2
77. perc: Gelbman megrúgta Vént, majd a kispesti játékos törlesztett. A játékvezető mind a két labdarúgónak felmutatta a piros lapot.
88. perc: Mórocz a 16-oson belül felvágta Dobost – tizenegyes! A büntetőből Vámosi a jobb alsó sarokba helyezte a labdát. 1–3

Az első félidőben Bábik Tibor felfutásai voltak említésre méltóak, a hazaiak próbálkozásait az első félidő utolsó percében koronázta siker. A pihenő után is pörgős, lendületes játékkal rukkolt ki a Honvéd, és a Szeged már nem tudott lépést tartani a remekül futballozó listavezetővel.

Mestermérleg
Szalai István:
– Előbb oroszlánok voltunk, a szünet után húsvéti nyuszik…
Gálhidi György: – Jól játszottunk, és nagyon értékes ez a három pont.

Kispesti közvetítés

A jövő hét végén a válogatott Lengyelország elleni Európa-bajnoki selejtezője miatt nem rendeznek fordulót az Arany Ászok Ligában. A Football Duó Kft. ügyvezetője, Bodnár György azonban arról tájékoztatta lapunkat, dolgoznak azon, hogy a tv-nézők ne maradjanak bajnoki meccs nélkül. Ha az érintett csapatokkal és a ligával sikerül megegyezni, akkor október 12-én, vasárnap 16 órától a "futballsávban” a Bp. Honvéd–Dabas találkozót közvetíti a Magyar ATV.
Legfrissebb hírek

Ilyen sem volt még ezen a vb-n

Foci vb 2026
1 órája

Eustáquio nem egyedül lőtte a gólját

Foci vb 2026
2 órája

Marsch ígéri, Kanada megmutatja, hogyan kell óriásra vadászni a nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
2 órája

CONCACAF-csapat 40 éve nem ért el ilyen eredményt, mint Kanada

Foci vb 2026
2 órája

Kanada megnyerte az egyenes kieséses szakaszban lejátszott első vb-meccsét – statisztikák

Foci vb 2026
3 órája

Hétfői sportműsor: a 16 közé jutásért játszanak a brazilok és a németek, rajt Wimbledonban

Minden más foci
3 órája

Jenner: Letértünk az útról, ami korábban meghatározta a holland futballt; Sinner Wimbledonban címet védene

E-újság
3 órája

Egy telefon bánta a hullámzást a kanadaiak meccsén – videó

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik