Már nyugodtan készülhet

MÁTAY ANDREAMÁTAY ANDREA
2004.06.09. 22:49
Címkék
A götzisi többpróbaviadalon Zsivoczky Attila teljesítette az olimpiai nevezési szintet. A tízpróba országos csúcstartója ismét 8000 pont fölé került (8126), és úgy tűnik, vége a sérülések okozta hullámvölgynek.
Zsivoczky pályafutása sikeresen kezdődött, junior-világbajnokságon aranyérmet nyert, három évvel ezelőtt Edmontonban a szabadtéri világbajnokságon negyedik volt, azóta azonban elmaradtak a várt eredmények, aminek fő oka sérült Achilles-ina volt.
– Legutóbb 2002 tavaszán versenyeztem panaszmentesen – nyilatkozta Zsivoczky –, bár ez is kissé túlzás, hiszen 1999 óta fájdogál az Achillesem. Szeptemberben vetettem alá magam egy nagyobb műtétnek, amely jól sikerült. Egy kicsit ugyan még mindig érzem a lábam, de a különbség óriási a korábbi időszakhoz képest.
– Mikor kezdett ismét edzeni?
– December elején már mozogtam, ám az igazi munkát csak karácsony után kezdtem el.
– Vagyis fél felkészülésből teljesítette a szintet?
– Tizenkét hetet alapoztam, ennek ehhez az eredményhez elégnek kellett lennie. Természetesen ez nem ugyanaz a munka, mint amit egy egész tél alatt végez el az ember. A teljes felkészülést az idén éppen az olimpiára fejezem be.
– Ez azt jelenti, hogy nem is fog sokat versenyezni?
– A júliusi országos bajnokságon és a Balaton-bajnokságon indulok néhány számban.
– A götzisi eredmény örömöt vagy inkább megkönnyebbülést jelentett?
– Sohasem voltam még olyan helyzetben, hogy egy világversenyre az adott évben kellett teljesítenem a szintet. Ez most fordult elő velem először, nem csoda, hogy főként megkönnyebbültem. De örültem is, mert érzem, hogy jó úton járok. Pedig még szerencsém sem nagyon volt. Száz méteren például öt futamot rendeztek, ebből négyben hátszél segítette a versenyzőket. Az én futamom alatt viszont ellenszél fújt. Kicsit elkeseredtem, amikor megláttam az időmet, de utóbb kiderült, hogy 1.8 méteres szembeszelünk volt, és megnyugodtam. A többi szám közül a súlylökésem megfelelő volt, a többiben erős közepeset teljesítettem. A lényeg tehát, hogy megnyugodtam, s remélem, legközelebb igazán jó eredményt érek el.
– Ez mit jelent?
– Az olimpián szeretném megjavítani a 8554 pontos egyéni csúcsomat, ami egyben országos rekord is. Ha ez sikerül, semmiképpen sem leszek csalódott. Hogy ez az eredmény mire lesz elég, az a többieken is múlik. Persze vannak álmaim és vágyaim, de nem ezekre kell majd figyelnem, hanem arra, hogy saját magamat legyőzzem.
Legfrissebb hírek

Takács Zsombor: Élvezni akarom a kerékpározást és az életet

Kerékpár
14 perce

Fejjel mentünk a falnak – így reagáltak Németországban a válogatott kiesésére

Foci vb 2026
14 perce

Vinícius az új vezér, de Neymar is dönthet el meccseket – interjú a brazil tudósítóval

Foci vb 2026
20 perce

„Huszonnégy éve várunk egy újabb vb-címre” – Vicente Datolli neves brazil sportújságíró az NS-nek

Foci vb 2026
28 perce

Rapszodikus férfi kézilabda-bajnokság, csúcsán az örök rivalizálással    

Kézilabda
36 perce

Mr. Agresszió a ringben és azon kívül is – 60 éves Mike Tyson

Népsport
38 perce

Munkaszüneti nap lesz a kedd Paraguayban – jelentette be az államfő

Foci vb 2026
49 perce

Videó: örömmámor Asunciónban – sírva borultak egymás nyakába a paraguayi emberek

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik