Játékosmustra

2004.11.23. 21:34
Címkék
Az alábbi összeállításban igyekszünk segítséget adni a futballrajongóknak ahhoz, hogy eldönthessék: vajon a Schalke-Ferencváros mérkőzésen szereplő játékosok közül ki milyen formában van. Ezen a listán a posztok szerint rangsoroltuk a futballistákat.
Kapusok
Frank Rost: Belépett a rutinos kapusok sorába: 31 éves, több mint 200 német élvonalbeli mérkőzésen szerepelt eddig. A szezon elején bizonytalan volt, de az ősz végére összekapta magát, és ismét reménye van viszszakerülni a válogatott keretbe.
Szűcs Lajos: Ebben az évben három tizenegyest védett ki, és ugyanennyit rúgott be, jó formáját legutóbb Zalaegerszegen büntetőből lőtt góllal és jó néhány bravúrral is bizonyította, vélhetően az utóbbiakra csütörtökön is szüksége lesz.


Hátvédek
Thomas Kläsener:
Róla keveset tudnak a szakértők, immár 28 éves, de még nincs meg az 50. élvonalbeli mérkőzése, pedig már négy éve a kékek futballistája.
Dragan Vukmir: A szerb védő átjátszhatatlan volt Zalaegerszegen. Sokat futott, jól szerelt, és mindvégig kivette részét a csapat játékából. Rengeteget vállalt, és nem is nagyon hibázott.
Marcelo Bordon: A brazil futballista nyáron került Gelsenkirchenbe a VfB Stuttgart együtteséből. A csapat egyik legjobb futballistája, a középhátvéd posztján kiemelkedő teljesítményre képes.
Gyepes Gábor: Eltiltás miatt kihagyta a szombati mérkőzést, így nem lehetett részese a győzelemnek. A fiatal játékos rosszul kezdte az idényt, a válogatottban is többször hibázott, de egyre inkább kezd formába lendülni.
Mladen Krsztajics: A Werder Brementől a nyáron ingyen érkezett a Schalkéhoz. A szerb centerhalf a közelmúltban sérüléssel bajlódott, a Leverkusen ellen tért vissza a gárdába.
Balog Zoltán: A védő leginkább nagy bedobásairól híres. Ezek jó része felér egy szöglettel is, így akár gólpasszt is dobhat. Ezen kívül sokat fut, és többször fellép a támadásokhoz is.

Szavazás

Mit vár az FTC Schalke elleni UEFA-kupa mérkőzésétől?

Írja be az itt látható számot!
---- K ---- &
Legfrissebb hírek

A beatzene szerelmese – Hosszú Kávé Horváth Attilával

Képes Sport
10 perce

Három magyar játékosával hosszabbított a fehérvári hokicsapat

Jégkorong
26 perce

Hét Bayern München-játékos, köztük Manuel Neuer is bekerült a németek világbajnoki keretébe

Foci vb 2026
31 perce

Zárt kapus lesz a Honvéd első hazai élvonalbeli meccse

Labdarúgó NB I
36 perce

Supka Attila lett a Kisvárda vezetőedzője

Labdarúgó NB I
48 perce

Erdély Csanád: Ha az elején nekünk beakadna egy gól, az lélektanilag nagyon jó tenne velünk

Jégkorong
57 perce

„Köszönöm, hogy részesei voltatok az utamnak” – visszavonul a kétszeres BL-győztes Dragana Cvijics

Kézilabda
1 órája

Socca Eb: máris továbbjutott a magyar válogatott

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik