Illés Béla sem tudott segíteni az MTK-n

2004.11.24. 21:41
Címkék
SÁRGA LAP
Lambulics (Sidó visszarántásáért) a 10., Juhász R. (a labda elrúgásáért) a 29., Jezdimirovics (Török felvágásáért) a 41., Molnár A. (Juhász R. buktatásáért) az 59., Rednic (Török felvágásáért) a 61., Zabos (Török megrúgásáért) a 90. percben

SZÖGLETARÁNY: 4:7 (2:5)
77. perc: Török bal oldali beívelése után a labda a büntetőterületen belül, a kaputól kicsit jobbra álló Varga Attila elé került, a középpályás 13 méterről, jobb lábbal lőtt, a labda az egyik védőn megpattanva Werle elé került, ő pedig négy méterről, jobb lábbal a jobb sarokba lőtte a labdát. 1-0

Nem lehet azt állítani, hogy az év meccsét játszotta a két együttes, igaz, a BKV Előre labdarúgói aligha bánkódtak azért, mert a csapatok között ezúttal nem lehetett felfedezni az osztálykülönbséget. A szél által támogatott MTK kezdte aktívabban a játékot, azonban a mezőnyfölény ellenére az élvonalbeli alakulat sokáig nem tudott helyzeteket kialakítani. A játékrész felénél Németh Norbert fejese, majd Daniel Rednic lövése után kellett védenie a hazaiak kapusának, a legnagyobb gólszerzési lehetőség azonban Welton Silva előtt adódott a 34. percben.

A második játékrészben, Illés Béla beállítását követően néhány percre felpörgette a játékot a vendégegylet, ám Kasza István hibája után hiába adódott gólszerzési lehetőség az ötszázadik élvonalbeli fellépésére készülő futballista előtt, Szerovay Mihány bravúrral hárított. Némileg váratlanul jutott előnyhöz a házigazda, bár az is az igazsághoz tartozik, hogy Werle Tibor találata előtt egy percen belül kétszer is bravúrt kellett bemutatnia Végh Zoltánnak. A hátralévő percekben erőlködött az MTK, ám mert kevés elképzelés volt a játékában, egyenlíteni nem tudott. A BKV Előre a Győr után ismét egy nálánál jóval esélyesebb együttest búcsúztatott a Magyar Kupa küzdelmeitől.
Jó: Török S., Szerovay, Ruppert, Varga A., Werle, ill. Jezdimirovics, Zabos

Mestermérleg
Krecska János: - A bajnokságban gyengén szerepeltünk, a kupasorozatban azonban remekül teljesítünk. Hatalmas öröm, hogy kétezer-ötben is versenyben leszünk, ehhez valamennyi labdarúgómnak gratulálok.
Garami József: - Igazi kupamérkőzés volt, ezúttal gyengén futballoztunk. Gratulálok a BKV Előrének a továbbjutáshoz.
Legfrissebb hírek

A beatzene szerelmese – Hosszú Kávé Horváth Attilával

Képes Sport
10 perce

Három magyar játékosával hosszabbított a fehérvári hokicsapat

Jégkorong
26 perce

Hét Bayern München-játékos, köztük Manuel Neuer is bekerült a németek világbajnoki keretébe

Foci vb 2026
31 perce

Zárt kapus lesz a Honvéd első hazai élvonalbeli meccse

Labdarúgó NB I
36 perce

Supka Attila lett a Kisvárda vezetőedzője

Labdarúgó NB I
48 perce

Erdély Csanád: Ha az elején nekünk beakadna egy gól, az lélektanilag nagyon jó tenne velünk

Jégkorong
57 perce

„Köszönöm, hogy részesei voltatok az utamnak” – visszavonul a kétszeres BL-győztes Dragana Cvijics

Kézilabda
1 órája

Socca Eb: máris továbbjutott a magyar válogatott

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik