NB I B: Mosonmagyaróvár-Szeged 1-1

A mérkőzésről tudósított: SZTRANYOVSZKY ATTILAA mérkőzésről tudósított: SZTRANYOVSZKY ATTILA
2005.04.10. 21:33
Címkék
SÁRGA LAP:
Bartyik (Tóth György lerántásáért) a 35., Völgyi (Méry felrúgásáért) az 55., Méry (dulakodásért) a 64., Tóth Gy. (Kurdali felrúgásáért) a 65. percben
KIÁLLÍTVA:
Bartyik a 70. percben
SZÖGLETARÁNY: 8:3 (5:0)

59. perc: Schafranek ment el a bal oldalon, beadását követően Kertész nyolc méterről csúsztatott a bal alsó sarokba.
1-0

66. perc: Ucsino lövése után Dombairól kipattant a labda, és a jó ütemben érkező Bali három méterről, laposan lőtt a hálóba.
1-1

70. perc: Bartyik dulakodott Kertésszel, amiért sárga lapot kapott, s mivel ez már a második volt, kiállította őt a játékvezető.

Az első említésre méltó esemény a hetedik percben adódott, Nagy I Tamás 18 méteres szabadrúgása után a léc alól tolta ki Balázsy Zoltán a labdát. Ebben az időszakban az MTE játszott fölényben, de Pálla Tibor nagy helyzetben hibázott. A szegediek szórványos ellentámadásai nem jelentettek veszélyt az MTE kapujára, aztán a félidő derekán magukra találtak a vendégek és erőteljes támadójátékukkal kiegyenlítetté tették a mérkőzést, ami nagyrészt az MTE gyenge középpályás játékának volt köszönhető. A félidő hátralévő részében inkább a vendégcsapat próbálkozott többet, távoli lövésekkel kísérletezett, ám a szünetig maradt a gól nélküli döntetlen.

A korábban Békéscsabán futballozó Tóth Györgytôl (balra) ez alkalommal hiába vártak gólt a hazaiak, a csatár gyengén játszott (Fotó: Farkas József)
A korábban Békéscsabán futballozó Tóth Györgytôl (balra) ez alkalommal hiába vártak gólt a hazaiak, a csatár gyengén játszott (Fotó: Farkas József)
A korábban Békéscsabán futballozó Tóth Györgytôl (balra) ez alkalommal hiába vártak gólt a hazaiak, a csatár gyengén játszott (Fotó: Farkas József)
A fordulás után a hazaiak kezdtek jobban, Tóth György húzott el a bal oldalon, de beadását a szegedi védők hárították. Agresszívebb lett a játék, mindkét csapat győzelemre játszott, de az MTE vezetését a szegediek hamar kiegyenlítették. Küzdelmes, jó iramú mérkőzésen a játék képe alapján igazságos eredmény született, noha a 90. percben meccslabdához jutott a Szeged: Schmatovich Gábor buktatta a 16-oson belül Bali Pétert, a megítélt büntetőt azonban Szamosszegi Gábor Dombai Andrásba lőtte.

Mestermérleg
Menczeles Iván: - Kilencven perc alatt megjártuk a mennyet és a poklot, kapkodásunk miatt majdnem nagy árat fizettünk.
Marko Milosevics: - Jó meccset játszottunk a Mosonmagyaróvárral, de sajnos ez alkalommal nem volt szerencsénk. A csapat hétről hétre magabiztosabban futballozik.

Az NSO ajánlja:

Az NB I B állása, eredmények

Szavazás

Ki nyeri az NB I B-t?

Legfrissebb hírek

Hokigálával szinte biztos az elitben maradás!; Nikitschert sokkolták Rossi szavai

E-újság
5 órája

Szerdai sportműsor: Európa-liga-döntő Isztambulban, folytatódik a jégkorong-vb

Minden más foci
5 órája

Majoross Gergely: Volt egy tervünk, ezt többé-kevésbé megvalósítottuk

Jégkorong
6 órája

Semmi sincs kőbe vésve – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

Elvonási tünetek – Malonyai Péter publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Jégkorong-vb: Ausztria a letteket is elintézte a mieink csoportjában

Jégkorong
6 órája

Kerékpár: a tisztújítást elvetették, de a szakmai tervet és a költségvetést nem fogadták el

Kerékpár
6 órája

RangAdó Díjátadó: Vitális Milán a legjobb játékos, Borbély Balázs a legjobb edző

Labdarúgó NB I
7 órája
Ezek is érdekelhetik