A kemény edző nagy meccse

Vágólapra másolva!
2005.04.23. 01:13
Címkék
Azt ugyan nem lehet állítani, hogy veretes múltja van a Matáv Sopron-Ferencváros párharcnak, mégis kijelenthető, hogy nem hétköznapi mérkőzésnek - már csak azért sem, mert vasárnap rendezik az összecsapást& - lesz szemtanúja az, aki kilátogat a 23. forduló záró találkozójára. Ha csak azt vesszük alapul, hogy ez a két csapat játssza a Magyar Kupa május 11-i fináléját, már akkor pikáns 90 percre számíthatunk. Ha pedig belegondolunk abba, hogy a hazaiak szakvezetője, Pintér Attila az elmúlt évben a Ferencváros edzőjeként lett bajnok és kupagyőztes, akkor tudatosulhat bennünk: izgalommentes percekre ezúttal legfeljebb a két félidő közötti szünetben van esély.AZ INTERJÚT ÉS A CIKK TOVÁBBI RÉSZLETEI A NEMZETI SPORTBAN OLVASHATJA!
Pintér Attila ilyen: csupaszív edzô, aki a kispad elôtt állva ugyanolyan lelkesen együtt él a játékkal, mintha ô is a zöld gyepen küzdene (Fotó: M. Németh Péter)

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
1 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
1 órája

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
1 órája

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
1 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
2 órája

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
2 órája

Negyeddöntős a Marseille és a Reims a Francia Kupában

Francia labdarúgás
2 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik