Pécs: új edző még nincs, új csapatkapitány már van

Vágólapra másolva!
2005.04.26. 11:33
Címkék
Az élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő, a hétvégi nyíregyházi veresége után kieső helyre lecsúszó Pécs vezetőedzőjét Nagy Tamást és segítőjét, Schneider Gábort vasárnap este felmentették a munkavégzés alól a PMFC klubvezetői. Németh Gábor a csapat kezdőkapusa, egyben csapatkapitánya úgy érezte: eljött a pillanat, hogy ő is felajánlja lemondását, mármint a kapitányi karszalagról. A pécsi együttes tagjai titkos szavazáson új csapatkapitányt választottak. A legtöbb szavazatott a kispesti nevelésű Szabados József kapta, helyettesének Németh Gábort választották.

A csapat edzéseit egyelőre Ott József vezeti, de a pécsi klubvezetők ígérete szerint legkésőbb a mai napon, még a szerdai, hétközi fordulót megelőzően kinevezik az új vezetőedzőt. Információink szerint két szakemberrel tárgyaltak a pécsiek, Várhidi Péterrel és Dajka Lászlóval.

A pécsi klubvezetők szeretnének szurkolóik kedvében járni - ha már a csapatnak nem sikerült ugyanezt megtennie játékával és eredményeivel az utóbbi időben - és szerdai, Vasas elleni mérkőzésen nem árusítanak jegyeket, azt mindenki ingyen megtekintheti.


Az NSO ajánlja:

FociGuru - Állítsd össze és vezesd sikerre saját sztárcsapataidat!

Adatbank: Pécsi MFC

Félidei értékelés a bajnokságról

Őszi szezon: játékosrangsor
Őszi szezon: posztonkénti rangsor

Körkérdés: a szakma Fradi-aranyat tippel

Bajnoki adatbank
A bajnokság végeredménye
Fordulóról fordulóra
Góllövőlista
Bajnoki múlt: az összes szezon tabellái

Futball-lexikon


Szavazás

Minek köszönheti a Debrecen bajnoki címét?








Új fejezet cím:




Legfrissebb hírek

Száz éve született Grosics Gyula, az Aranycsapat negyedik védője

Magyar válogatott
4 perce

Szuhodovszki Soma: Lassan megszokom, hogy elöl futballozom

Labdarúgó NB I
6 perce

Száz éve született Grosics Gyula, az Aranycsapat negyedik védője

Magyar válogatott
29 perce

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
58 perce

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
7 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
7 órája

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
7 órája

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
7 órája
Ezek is érdekelhetik