Aczél Zoltánban továbbra is bíznak Diósgyőrben

2009.10.26. 19:10
Címkék
A Nemzeti Sport információi szerint továbbra is Aczél Zoltán marad a Soproni Ligában szereplő Diósgyőri VTK vezetőedzője. A szakember a hétvégi, DVTK–Paks (0–0) bajnoki mérkőzés után ajánlotta fel lemondását, de hétfőn megegyezett a vezetőkkel abban, hogy továbbra is ő irányítja a szakmai munkát.

 

Aczél Zoltán marad Diósgyőrben (Fotó: Meggyesi Bálint, archív)
Aczél Zoltán marad Diósgyőrben (Fotó: Meggyesi Bálint, archív)

A Diósgyőr 12 forduló után csak az utolsó előtti, kiesést jelentő helyen áll a bajnokságban, két győzelem mellett három döntetlen és hét vereség a csapat mérlege, ezért Aczél Zoltán vezetőedző úgy döntött, hogy felajánlja lemondását. A klub ügyvezetője, Nagy Béla azonban kiállt a szakember mellett.

„Mielőtt még bármiről is elhamarkodottan döntenék, feltétlenül beszélni akarok a hétfői edzés után Aczél Zoltánnal" – nyilatkozta Nagy Béla a Nemzeti Sportnak még a mai egyeztetés előtt.

„Kíváncsi vagyok a szakember véleményére, hogyan értékeli csapata szereplését. Mindenki tudja, mennyire zűrös nyarunk volt, ilyen felkészülés után talán más sem vitte volna többre az együttessel. Szeretném megtudni, mennyiben az ő felelőssége, hogy most ott állunk, ahol. Ebben a pillanatban ugyanis nem vagyok róla meggyőződve, hogy az edzőváltás lenne a helyes megoldás. Mert hát mi változna? Hozhatnánk ide bárkit, attól még nem biztos, hogy jobbak leszünk" – tette hozzá Nagy Béla.

Az ügyvezetőnek a jelek szerint sikerült meggyőznie Aczél Zoltánt a folytatásról, a felek hétfői megegyezése szerint ugyanis nem lesz edzőváltás Diósgyőrben.

Legfrissebb hírek

Lassan, de biztosan – Malonyai Péter jegyzete

Európa-konferencialiga
2 órája

Vb-füstölgések (4. rész) – Bobory Balázs publicisztikája

Foci vb 2026
2 órája

Válogatott játékost szerződtetett brit rekordösszegért a Chelsea – hivatalos

Angol labdarúgás
2 órája

Szerdai sportműsor: a spanyolokkal negyeddöntőzik a magyar női vízilabda-válogatott a világkupán

Minden más foci
2 órája

Rodri újra aranylabdás lesz?; Atlétika: szuper lesz a szuperdöntő

E-újság
2 órája

Luke Littler kilencnyilas után legyőzte Nathan Aspinallt a World Matchplayen

Egyéb egyéni
2 órája

Az ETO FC hat gólt rúgott idegenben a Konferencialiga selejtezőjében

Európa-konferencialiga
3 órája

Török siker a BL-ben, a Fenerbahce került közelebb az FTC elleni párharc elkerüléséhez

Bajnokok Ligája
3 órája