Rósa Dénes szégyell ránézni a tabellára

2009.10.27. 08:34
Címkék
Három évig vártak a ferencvárosiak arra, hogy kényszerű száműzetésük után visszatérjenek az élvonalba, de egyelőre kevés örömük telik az NB I-ben. Nem vicc: az eddig látottak alapján valós a veszély, hogy a Fradi 2010 őszén újra a Keleti csoportban találja magát.

 

Rósa Dénesnek és Lipcsei Péternek egymást kell vigasztalnia (Fotó: M. Németh Péter-NS-archív)
Rósa Dénesnek és Lipcsei Péternek egymást kell vigasztalnia (Fotó: M. Németh Péter-NS-archív)

Rósa Dénes csodálkozva, kérdőn nézett.

„Hogy a tizenhármas szám balszerencsés-e? Azt tudom, hogy Ferenczi Istvánnak nem, de nekem sincs bajom vele. Nem is értem, miért kérdi."

Csak azért, mert a tabellán ez áll: 13. FTC.

„Ezt nem tudtam ennyire pontosan – vágta rá a Ferencváros rutinos középpályása. – Sejtettem, hogy nem vagyunk túlságosan elöl, ezért inkább nem is kerestem meg a táblázatot, szégyelltem már ránézni is. Attól tartottam, nagyon ideges lennék, ha meglátnám, mennyire lent vagyunk."

A kikerülhetetlen „Mi lehet a baj?" kérdésre a futballista azt mondta, ha tudná, már szólt volna mindenkinek. Rósa Dénes szerint a csapat nem igazán jó, és azt fájlalja, hogy az sem mondható el a Fradiról: a legmotiváltabb.

„Nem akarok magyarázkodni, bár ilyen esetben bármit mondok, annak tűnik – sóhajtott a középpályás. – Sajnos, az eredmények önmagukért beszélnek. Nem tudjuk visszaadni azt, amit gyakorolunk, és azt sem, amit Bobby Davison kér tőlünk. A pénteki edzésen az egymás közti játék során az egyik csapat úgy futballozott, hogy csak bámultam: tették-vették a zsugát, rövid passzok, szép támadások, ahogy kell. Majd másnap céltalanul ívelgetünk..."

Nincs válasz a kérdésre: miért?

Rósa Dénes szerint a keret erőssége alapján a Ferencvárosnak az első hatban lenne a helye, de egyelőre úgy tűnik, nem valós elvárás a bajnoki cím megszerzése. „Akár kezdő, akár csere nálunk valaki, láthatja, hogy erősíteni kell" – tette hozzá.

A futballista szerint csak pletyka, hogy néhány ferencvárosi csapattársa a kecskeméti vereség után belevetette magát a budapesti éjszakába és ott igen jól szórakozott, de ha mégis igaz lenne a dolog, az nagyon elszomorítaná a középpályást. 

A TELJES CIKKET ELOLVASHATJA A NEMZETI SPORT KEDDI SZÁMÁBAN!

Legfrissebb hírek

Lassan, de biztosan – Malonyai Péter jegyzete

Európa-konferencialiga
2 órája

Vb-füstölgések (4. rész) – Bobory Balázs publicisztikája

Foci vb 2026
2 órája

Válogatott játékost szerződtetett brit rekordösszegért a Chelsea – hivatalos

Angol labdarúgás
2 órája

Szerdai sportműsor: a spanyolokkal negyeddöntőzik a magyar női vízilabda-válogatott a világkupán

Minden más foci
2 órája

Rodri újra aranylabdás lesz?; Atlétika: szuper lesz a szuperdöntő

E-újság
2 órája

Luke Littler kilencnyilas után legyőzte Nathan Aspinallt a World Matchplayen

Egyéb egyéni
2 órája

Az ETO FC hat gólt rúgott idegenben a Konferencialiga selejtezőjében

Európa-konferencialiga
3 órája

Török siker a BL-ben, a Fenerbahce került közelebb az FTC elleni párharc elkerüléséhez

Bajnokok Ligája
3 órája