DVSC: klublegenda is a stábban, Sándor Tamás pályaedző lesz

2011.01.04. 19:11
A DVSC klubtörténetének egyik (ha nem a) legnagyobb kedvence, Sándor Tamás is szerepet kapott a labdarúgócsapat szakmai stábjában: a klub közleménye szerint Sándor az NB II-es csapatnál lesz pályaedző, a játékosok egyéni képzésében segédkezik, de az első csapat szakmai munkájában is részt vesz.

„Régebben is voltak beszélgetéseink az elnök úrral, de akkor még nem találtuk meg azt a munkakört, amit végezhettem volna, most azonban igen: a második csapat pályaedzője leszek Kondás Elemér mellett. Emellett az első csapatnál, ha szükség lesz ránk, segédkezünk a közeljövőben, valamint a klub már régóta tervezte, hogy a fiatal játékosok egyéni képzésben vegyenek részt, és ezt a feladatot is ellátjuk. Izgatottan várom a munkát. Szeretnék tapasztalatot szerezni, ami az idő múlásával szükséges lesz az edzősködéshez. Jó döntésnek tartom, hogy a Debrecennél külföldi edző van, hiszen teljesen más mentalitás. Remélem, sokat fogok tanulni, és szeretném a játékosmúltamból szerzett tapasztalataimat átadni a fiataloknak." – nyilatkozta Sándor.

Egyelőre kérdéses, hogy a Loki egykori sztárja folytatja-e aktív labdarúgó-pályafutását a megye I-es Báránd együttesében.

Legfrissebb hírek

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
4 órája

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
17 órája

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

„Ostoba, tudatlan és képmutató” – így reagált az izraeli szövetség az ír kapitány szavaira

Minden más foci
2026.09.22. 13:37

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28