Videoton: Az első négy meccsen el is dőlhet a bajnoki cím - Bozsovics

2011.02.27. 11:52
Címkék
Vasárnap a Vasas–Videoton mérkőzéssel folytatódik a labdarúgó NB I 17. fordulója. A listavezető fehérváriak montenegrói válogatott kapusa a klub hivatalos honlapjának, a vidi.hu-nak adott videointerjújában elmondta, hogy biztos győzelmet vár a mai meccsen, és koncentráltságban, illetve motivációban is felülmúlják a Vasast.

„Nagyon vártuk már ezt a hétvégét, hiszen egy kemény felkészülés végére érkeztünk, és remélem, hogy ez meghozza a várt eredményt. A körülményekkel, legyen az a pálya állapota vagy az időjárás, nem szabad foglalkoznunk, mert mindenképpen nyernünk kell Angyalföldön. A tabella első helyét csak önbizalommal telve lehet megőrizni” – mondta Mladen Bozsovics.

„Bár a forduló előtt hét ponttal vezettük a bajnokságot, most már nem szabad számolgatnunk, mert könnyen ráfizethetünk. Szerintem az első négy mérkőzésen sok minden eldőlhet, és ha jól jövünk ezekből az összecsapásokból, akkor olyan lendületet vehetünk, amely kitarthat a szezon végéig” – tette hozzá a kapus, aki azt is megjegyezte, hogy a Vasas két támadójára, Ferenczi Istvánra és Lázok Jánosra kell nagyon odafigyelniük.

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Zalaegerszeg–Ferencváros az NB I-ben

Minden más foci
1 órája

Kós Hubert arany-, Pápai Olivér ezüstérmes lett az úszó Eb-n; Vindics-Tóth Lili Anna: ezüst a maratonin

E-újság
1 órája

Meglepetésre a Lazio kiesett Serie B-s ellenfelével szemben az Olasz Kupából

Olasz labdarúgás
1 órája

Magyarország a 12. helyen zárt az atlétikai Európa-bajnokság éremtáblázatán

Atlétika
2 órája

Egy eldobott cigarettavég – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
2 órája

Sophie Marceau nyomában – Kovács Erika jegyzete

Úszás
2 órája

A PSG sem legyőzhetetlen: óriási meglepetésre a Lensé lett a francia Szuperkupa

Francia labdarúgás
2 órája

Először három percen belül a férfi 4x400-as váltó, Európa-bajnoki 5. hely lett a jutalma!

Atlétika
2 órája