NB I: Szivicsnek nem elég a száz százalék, Détári maximumot akar

2011.09.24. 11:13
Címkék
A labdarúgó NB I-ben a szakvezetők gyakran egymást szárnyalják túl nyilatkozataikban a mérkőzések előtti várakozásaik, a csapatukkal szembeni elvárásuk terén. Erre jó példa a vasárnapi Kecskemét–Ferencváros összecsapás kapcsán Tomiszlav Szivics és Détári Lajos felvezetése.

„Mindenképpen jó mérkőzést várok a két csapat vasárnapi találkozójától, hiszen mint ahogyan a Kecskemét, mi is a látványos támadófutballt részesítjük előnyben – idézi a kecskemetite.hu Détári Lajost, a Ferencváros szakmai igazgatóját. – Bízom abban, hogy további előrelépést, fejlődést fog majd mutatni az együttesem, aminek az első jelei már a Győri ETO ellen is megmutatkoztak. A hozzáállással nincs gond, és remélem, a csapat mérkőzésről mérkőzésre tovább javul."

„Természetesen éppúgy, mint a Kecskemét, mi is a három pont megszerzésében gondolkodunk, de az eredmény a pályán fog eldőlni. Azt szeretném, hogy a csapatunk kihozza magából a maximumot és akkor az fogja megszerezni a győzelemért járó három pontot, aki jobban alkalmazkodik a körülményekhez, az ellenfél taktikájához. Összességében sportszerű, hajtós, jó meccsre számítok, amely a nézők szempontjából is élvezetes lesz" – tette hozzá a szakember.

A KTE szerb vezetőedzője, Tomiszlav Szivics ünnepelni szeretne alakulata 100. NB I-es fellépése után, ezért a 100 százaléknál is többet vár játékosaitól.

„Mindig ünnep számunkra és a város számára is, amikor a Ferencváros látogat a Széktói Stadionba. Ez a vasárnap azonban hatványozottan is ünnep, hiszen csapatunk a századik mérkőzését vívja az első osztályban. Egy igazi újonctól nem mindennapos dolog, hogy megszakítás nélkül tudjon ennyi találkozót játszani. Mi az ünnepek után mindig boldogok vagyunk, mivel nyerünk. Az egyik fontos dolog számunkra a nézők kiszolgálása, de ugyanolyan fontos – ha nem fontosabb – a győzelem, a három pont begyűjtése is. Azt már most megtudom ígérni minden kecskeméti szimpatizánsnak, hogy a csapat minimum százhúsz százalékon fog teljesíteni a pályán, mivel úgy érezzük, hogy jelenlegi helyzetünkben a száz százalék nem elegendő" – nyilatkozta klubja hivatalos honlapjának Szivics.

Legfrissebb hírek

Nagy mozgás a Fradinál, érkezők Győrben, Nyíregyházán és Újpesten is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
14 perce

Ennyit ér manapság a klubhűség? Édesanyjával együtt sírt a Betis elküldött támadója – videó

Spanyol labdarúgás
22 perce

Nagy Zsolt: Most kerek minden, jó irányba tartunk

Labdarúgó NB I
27 perce

Ismét megdöntötte nyári költekezési rekordját a Premier League

Angol labdarúgás
49 perce

Nézőcsúcs és sporttörténelem a VI. Hungarian Darts Trophyn

Egyéb egyéni
51 perce

BAJNOKOK LIGÁJA 2026–2027 – PROGRAM, EREDMÉNYEK

Bajnokok Ligája
58 perce

A 10-es mez: mi állhat Kanikovszki eladása mögött és ki lesz a következő?

Labdarúgó NB I
1 órája

Edzés előtt tánc, fotózás, utána torta – megérkeztek a magyarok a női kosárlabda-világbajnokságra

Kosárlabda
1 órája