Újpest: a kormánybiztos megerősítette, felszámolási kérelmet adtak be a klub ellen

2011.09.24. 07:11
Címkék
Csőstül jön a baj – legalábbis Újpesten. Egy nappal azután, hogy Pollák Zoltán elpanaszolta, nem fizet neki a klub – ezt a Megyeri útiak cáfolják –, kiderült, hogy a Nemzeti Sportközpontok felszámolási eljárást kezdeményezett az Újpest FC Kft. ellen.

Az Újpest FC tegnap este közleményt adott ki, melyben reagált azokra a hírekre, hogy felszámolási eljárás indult a klubbal szemben. A közlemény szerint a klub még semmilyen hivatalos értesítést nem kapott az ügyben.Az Újpest FC tegnap este közleményt adott ki, melyben reagált azokra a hírekre, hogy felszámolási eljárás indult a klubbal szemben. A közlemény szerint a klub még semmilyen hivatalos értesítést nem kapott az ügyben.

A Nemzeti Sportközpontok vezetője a Nemzeti Sport kérdésére elmondta, valóban indult eljárás az Újpest FC-vel szemben.

„A Nemzeti Sportközpontok szolgáltatásidíj- és közüzemiköltség-tartozás jogcímén idén június huszadikán adta be felszámolási kérelmét a Fővárosi Bírósághoz az Újpest FC Kft. ellen – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Vígh László kormánybiztos, a Nemzeti Sportközpontok vezetője. – A hatályos jogi rendelkezések szerint a tartozás pontos összegéről nem adhatok felvilágosítást. Az intézet munkatársai számos tárgyalást folytattak az Újpest FC Kft. illetékeseivel a cég tartozásának rendezése érdekében. A megbeszélés eredményeként megegyezés született a fizetés átütemezéséről. Ezt azonban nem tartotta be az Újpest FC Kft., így a tartozások kiegyenlítésének tartós elmaradása után több alkalommal írásban – legutóbb május tizenkettedikén – és szóban is felkérték az intézet munkatársai a káefté illetékeseit a tartozás rendezésére. Ennek eredményeként az elmaradás elenyésző részét törlesztette a cég.”

Ezt követően kezdeményezte a felszámolási eljárást az Újpest FC Kft. ellen az NSK.

További részleteket itt olvashat!

Legfrissebb hírek

Nagy mozgás a Fradinál, érkezők Győrben, Nyíregyházán és Újpesten is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
16 perce

Ennyit ér manapság a klubhűség? Édesanyjával együtt sírt a Betis elküldött támadója – videó

Spanyol labdarúgás
24 perce

Nagy Zsolt: Most kerek minden, jó irányba tartunk

Labdarúgó NB I
28 perce

Ismét megdöntötte nyári költekezési rekordját a Premier League

Angol labdarúgás
51 perce

Nézőcsúcs és sporttörténelem a VI. Hungarian Darts Trophyn

Egyéb egyéni
52 perce

BAJNOKOK LIGÁJA 2026–2027 – PROGRAM, EREDMÉNYEK

Bajnokok Ligája
59 perce

A 10-es mez: mi állhat Kanikovszki eladása mögött és ki lesz a következő?

Labdarúgó NB I
1 órája

Edzés előtt tánc, fotózás, utána torta – megérkeztek a magyarok a női kosárlabda-világbajnokságra

Kosárlabda
1 órája