Videoton: Edzőparadicsom, elérhető áron - Tóth Balázs

2013.02.13. 11:41
Tóth Balázs, a Videoton FC labdarúgója a vidi.hu-nak nyilatkozott a beleki edzőtábor körülményeiről, a csapat körül hangulatról. 

„Hirtelen nem tudnám megmondani, hogy pontosan hányszor készültem már itt, ami biztos, hogy a Vidivel tavaly és még a kétezres évek elején is jártunk Belekben, de a Genkkel, a Venlóval, sőt még az egyik török csapatommal is jöttünk az országnak erre a kitűnő adottságokkal bíró déli részére” – mondta a törökországi helyszínről Tóth Balázs a klubhonlapnak.

„Nagyon jók a körülmények, akár a pályákról, akár a szállodákról beszélünk, és elérhető áron kínálják ezt az edzőparadicsomot a kluboknak. Nem véletlen, hogy ha körülnézünk, az egész város arra specializálódott, hogy a téli hónapokban lehetőséget kínáljon olyan csapatoknak, amelyek otthon nem tudnak megfelelően készülni. Fontos még az is, hogy remek a közlekedés, viszonylag egyszerűen el lehet ide jutni Európa bármelyik pontjáról.”

„A jobb pályák, a jobb időjárás hozzájárul az edzések minőségéhez, így több olyan szituációt tudunk gyakorolni, ami aztán a tétmeccseken visszajöhet. És ha jól dolgozunk, akkor a bajnokság kezdetére pontosan olyan állapotba kerülünk, amivel eredményesen tudunk szerepelni. Remélhetőleg nagyon jó két meccset játszunk a héten, ami azért is rendkívül fontos, mert huszadikán már a Debrecent fogadjuk a Ligakupa negyeddöntőjében, majd jön a Vác elleni Magyar Kupa-meccs, március első hétvégéjén pedig indul a bajnokság. Olyan ritmust tudunk most elkapni, ami nagyon messzire repítheti a csapatot tavasszal” – nyilatkozta a középpályás.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
12 órája

Tóth Balázs: Sajnos túl könnyű gólt kaptunk

Magyar válogatott
Tegnap, 9:00

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
Tegnap, 7:54

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
2026.09.25. 23:47

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
2026.09.25. 23:02

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
2026.09.25. 08:58

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Részleges szalagszakadást szenvedett a Nyíregyháza kapusa

Labdarúgó NB I
2026.09.24. 15:54