KTE: Nem adjuk olcsón a bőrünket! - Horváth F.

2013.03.14. 13:22
Horváth Ferenc, a labdarúgó NB I-ben szereplő KTE-Phoenix Mecano vezetőedzője a klub hivatalos honlapjának elmondta: nyugodtan fognak játszani az éllovas Győri ETO elleni bajnokin, mivel nincs veszítenivalójuk. A szakvezető ugyanakkor hozzátette, nem adják olcsón a bőrüket a 18 forduló óta veretlen együttes ellen.

„Nyugodtan, mert veszítenivalónk nincs – utalt az ETO elleni bajnokira Horváth Ferenc. –Egy 18 forduló óta veretlen, nagyon jó csapat ellen játszunk majd. Fontos, hogy a meccs után egymás szemébe tudjunk nézni, ebben igazából benne lehet bármi. Jó nevű ellenféllel mérkőzünk, de nem fogjuk olcsón adni a bőrünket!”Horváth Ferenc. –Egy 18 forduló óta veretlen, nagyon jó csapat ellen játszunk majd. Fontos, hogy a meccs után egymás szemébe tudjunk nézni, ebben igazából benne lehet bármi. Jó nevű ellenféllel mérkőzünk, de nem fogjuk olcsón adni a bőrünket!”

„A Győr eddig sem foglalkozott az ellenfelekkel, saját játékukat játszották, amivel eredményesek is voltak. Most sem lesz ez másként, kérdés persze, hogy a mi játékunkra hogyan reagálnak majd. Olyat viszont nem nagyon tapasztaltam, hogy bárki is ki tudta volna őket zökkenteni a ritmusból”– tette hozzá a szakvezető.

Horváth Ferenc tájékoztatása szerint Patvaros biztosan nem lép pályára az ETO ellen, Hullám játéka pedig kérdéses.

NB I, 20. FORDULÓ – PROGRAM, TV-S KÖZVETÍTÉSEK, JÁTÉKVEZETŐK
IdőpontMérkőzésJátékvezető
Március 16., szombat
14.00
Haladás–Videoton (Tv: m1)
Solymosi Péter
16.00
Újpest–MTK (Tv: Sport 1)Farkas Ádám
16.00
KTE-Phoenix Mecano–Győri ETO (Tv: Sport 2)Andó-Szabó Sándor
18.30
Lombard Pápa–DVSC-Teva (Tv: Sport 1)Oláh Gábor
Március 17., vasárnap
16.30
Bp. Honvéd–Ferencváros (Tv: m1)
Kassai Viktor
18.30
Siófok–Diósgyőr (Tv: Sport 2)Bognár Tamás
Március 18., hétfő
16.30
Pécsi MFC–Kaposvár (Tv: Duna)
Vad II István
18.30
Eger–MVM Paks (Tv: Sport 1)Erdős József

 

Legfrissebb hírek

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
22 órája

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Bognár György Szalairól: Aki az utóbbi években Pakson támadóként játszott, annak minden esélye megvolt, hogy gólkirály legyen

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:01

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25

Kétszer is egyenlített Pakson, a harmadik döntetlenjét érte el a Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 17:25

Négyet vágott Kisvárdán, és a tabella élére ugrott az Újpest – fotókon a hatgólos meccs legjobb pillanatai

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 12:15

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

Soltész Dominik bízik benne, hogy még nem állt össze az Újpest

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 12:09