Paks: Sokkal tartozom Haraszti Zsoltnak - Horváth F.

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.06.25. 06:16
Ahogy arról tegnap beszámoltunk, elkezdte a felkészülést a 2013–2014-es idényre a Paksi FC NB I-es labdarúgócsapata.

A tréninget már a Paksi FC új vezetőedzője, Horváth Ferenc és segítője, Szamosi Tamás tartotta, mindketten kétéves szerződést írtak alá.mindketten kétéves szerződést írtak alá.

A tréningen több új játékos is megjelent: ahogy arról már korábban beszámoltunk, Kecskés Tamás, Nyári Tibor és Molnár Péter is Pakson folytatja a pályafutását, de ott volt az első gyakorláson a fiatal orosházi támadó, Tóth Dániel is.

Szintén részt vettek az edzésen a Paks kölcsönadott játékosai, a teljes szolnoki különítmény (Bohner Roland, Nagy István, Sipeki István, Tamási Gábor és Vári Barnabás), a Veszprémből visszatérő Kovács Attila, a Szigetszentmiklósra „kiadott” Cziráki Attila, és a tavasszal Pécsen futballozó Simon Attila is.

„Sok mindent egyelőre nem tudok mondani, hiszen csak az utolsó pillanatban dőlt el, hogy Pakson folytatom – mondtaa regionális portál, a teol.huérdeklődésére Horváth Ferenc. – Örülök neki, hogy Paksra kerültem, mert sokkal tartozom Haraszti Zsolt ügyvezetőnek. Már akkor remek viszonyba kerültünk, amikor itt futballoztam, s később ő volt az, aki segített, amikor befejeztem aktív játékos-pályafutásomat. Nagyon bízom benne, hogy vissza tudok adni valamit abból, amit tőle kaptam. Hogy mit remélek a szezontól? Erről egyelőre még korai beszélni. Ismerkedem a játékosokkal, a kerettel. Néhány nap múlva már többet tudok mondani. Kecskeméten azt éreztem, hogy kihoztuk magunkból a maximumot, itt Pakson viszont új kihívások, új csúcsok várnak rám.”

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08