Videoton: török csábítás az elvágyódó kapusnak - sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.09. 17:49
Sajtóhírek szerint a labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton kapusa, Mladen Bozsovics iránt érdeklődik a török élvonalbeli Caykur Rizespor. Az első osztály újonca állítólag előrehaladott tárgyalásokat folytat a montenegrói válogatott kapuvédővel, aki távozna a fehérvári csapattól.

 

 

Bozsovics korábban már jelezte: nem volt számára megfelelő a Videoton szerződéshosszabbítási ajánlata, nem fogadta el azt. A montenegrói kapus kontraktusa lejár a hónap végén, és könnyen elképzelhető, hogy távozik Fehérvárról.

Az útirány Dél-Európa lehet, pontosabban Törökország, ugyanis a takaonline.com információi szerint az élvonalbeli Caykur Rizespor vinné Bozsovicsot. Az újonccsapat Eduardót és Zydrünas Karcemarskast szemelte ki, ám egyik kapussal sem tudott megegyezni, így Bozsovicsra irányította figyelmét.

A portál úgy tudja, a Videotontól elvágyódó montenegrói kapus közel áll a megegyezéshez a Caykur Rizesporral.

Legfrissebb hírek

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
8 órája

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
9 órája

Védői góljaival folytatta menetelését az élvonal felé a Honvéd

Labdarúgó NB II
20 órája

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:19

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26

A mérkőzés szünetében bemutatták, Arne Maier immár az Újpest játékosa

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 22:51

Tapasztalt Bundesliga-középpályás érkezik Újpestre – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 12:31
Ezek is érdekelhetik