DVTK: brazil próbázó, előrehozott meccs, szabad hétvége

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.16. 14:12
A DVTK labdarúgócsapatának vezetőedzője, Tomiszlav Szivics elégedett a játékosok által elvégzett munkával, és ennek meg is van az eredménye: a futballisták szabad hétvégét kapnak. Ennek következtében előrehozták péntekre a Balmazújváros elleni, idegenbeli felkészülési mérkőzést (17 óra). A Bükfürdőn edzőtáborozó diósgyőriek kerete próbajátékon szereplő labdarúgóval bővült, megérkezett a brazil Thiago dos Santos.

A Vitória de Bahiában nevelkedett 21 éves középpályás Olaszországot már megjárta légiósként, a Sorrento csapatában futballozott. Legutóbbi klubja a Bahia volt, mely kölcsönadta az Olariának. Thiago dos Santos a tervek szerint a Hapoel Ramat Gan elleni felkészülési mérkőzésen már bizonyíthat Tomiszlav Szivicsnek.

A szakvezető a keret további erősítéséről is beszélt az Észak-Magyarországnak.

„Nem győzöm hangsúlyozni, ahányszor kérdeznek, annyiszor mondom el újra, hogy egy csatárra és egy kapusra még feltétlenül szükség van. Van is rá ígéret, hogy lesz érkező ezekre a posztokra, de majd meglátjuk. Az biztos, hogy erőben, taktikában jól állunk, más kérdés, hogy mi lesz, amikor olyan minőséget jelentő csapatok ellen kell játszanunk, mint például az első fordulóban a Győr.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők: Barczi Dávid (Újpest FC), Bogáti Péter (Kazincbarcika – kölcsönből vissza), Hornyák Marcell (Kazincbarcika – kölcsönből vissza), Senad Husic (bosnyák, NK Zvijezda Gradacac – Bosznia-Hercegovina), Kádár Tamás (Roda – Hollandia, kölcsön után végleg), Nikházi Márk (MTK Budapest), Ivan Rados (horvát, Kapaz Ganja – Azerbajdzsán, kölcsönből vissza), William Rocha Alves (brazil, Tombense – Brazília), Zoran Kosztics (szerb, Zsetiszu – Kazahsztán), Nenad Rajics (szerb, FK Leotar Trebinje – Bosznia-Hercegovina)
Távozik/távozhat: Ambrusics Róbert (?), FernandoMiguel Fernández (spanyol, befejezi pályafutását), Gohér Gergő (?), Michal Hanek (?), José Luque(spanyol, befejezi pályafutását), Ribánszki László (szlovákiai, Podbeskidzie Bielsko-Biala – Lengyelország), Tajti Norbert (?)
Kiszemeltek: Adri (spanyol, legutóbb Lucena – Spanyolország, próbajáték), Bodnár Richárd (Soroksár, próbajáték), Marko Dmitrovics (szerb, szabadon igazolható, legutóbb Crvena zvezda – Szerbia), Lencse László (Videoton), Rózsa Dániel (Haladás), Thiago dos Santos (brazil, legutóbb Bahia – Brazília, próbajáték)

 

Legfrissebb hírek

Osváth Attila a Ferencvárosban folytatja pályafutását – hivatalos

Labdarúgó NB I
4 órája

ZTE: eladják a brazil légióst, Baktinak is van kérője – NS-infó

Labdarúgó NB I
11 órája

Távoztak a gambiai légiósok az NB II-es Szegedtől

Labdarúgó NB II
Tegnap, 18:18

U-válogatott védekező középpályást vett kölcsön a Videoton

Labdarúgó NB II
Tegnap, 15:36

Korábbi újpesti csatárral erősített a Diósgyőr – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.02.03. 17:59

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
2026.02.03. 09:15

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 15:19

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34
Ezek is érdekelhetik