PMFC: Németországba tart a középpályás, albánt tesztelnek

P. K.P. K.
2013.07.05. 14:43
null
Eke Uzoma távozhat Pécsről (Fotó: NS-archív)
A Pécsi MFC labdarúgócsapatánál a héten már bejelentett új igazolások után tovább formálódik a keret. A további változásokról Feleki Attila ügyvezető nyilatkozott a Nemzeti Sport Online-nak.

 

„A korábban tesztelt játékosok közül a Kozármislenyből érkező horvát Danijel Romiccsal tegnap megállapodtunk, és a napokban kétéves megállapodást kötünk. Az Újpestről próbajátékra érkező Jónás Dávidot viszont nem szerződtetjük, mert úgy döntött, hogy marad a fővárosiaknál. A hétvégén újabb játékost tesztelünk, egy védőként és védekező középpályásként is bevethető albán futballistát" – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online megkeresésére Feleki Attiila, a PMFC ügyvezetője.

A sportvezető megerősítette korábbi értesülésünket, miszerint a klub a szlovén Koperből Ivica Guberaccal is felvette a kapcsolatot, de a középpályás nem akart próbajátékra jönni, ezért nem szerződtetik. A pécsiek a nyári átigazolási időszakban még elsősorban belső védővel és esetleg bal oldali védővel erősítenének. Utóbbira azért is lenne szükség, mert Gaál Miklósra, akinek még egy évig érvényes a kontraktusa, sérülés miatt hosszabb kihagyás vár.

Ugyanakkor nemcsak érkezők, hanem további távozók is lehetnek a baranyaiaknál. Múlt héten már megírtuk, hogy a nigériai Eke Uzomára nem feltétlenül tart igényt a szakmai stáb, a középpályás pedig engedélyt kért és kapott arra, hogy jövő hétfőtől próbajátékon vegyen részt Németországban, ahol korábban már játszott is (többek között az 1860 Münchenben, a Bielefeldben és a Freiburgban).

Uzoma az Erzgebirge Auéhoz igazoló Solomon Okoronkwo után a második nigériai játékos lehet, aki a nyáron Pécsről Németországba kerül. Feleki Attila ugyanakkor hangsúlyozta, hogy míg Okoronkwóval közös megegyezéssel szerződést bontottak, így ingyen távozott, Uzomáért szeretnének pénzt is kapni, hiszen még őt is élő szerződés köti a klubhoz.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PÉCSI MFC-NÉL
Érkezők: Mohl Dávid (Kecskeméti TE), Fröhlich Roland (Kozármisleny – kölcsönből vissza), Gőcze Gergő (Haladás), Nagy József (Kozármisleny – kölcsönből vissza), Rácz Ferenc (MTK Budapest), Danijel Romic (horvát, Kozármisleny), Steer Bence (REAC), Városi Viktor (Kozármisleny – kölcsönből vissza)
Távozik/távozhat: Jean-Baptiste Akassou (elefántcsontparti, ?), Andrej Causic (horvát – ?), Eröss Csaba (?),Horváth Zsolt (MTK Budapest), Jirí Krejcí (cseh, ?), Lázár Pál (DVSC-Teva), Nagy Dominik (Ferencváros?), Nagy Olivér (?), Solomon Okoronkwo (nigériai, Erzgebirge Aue – Németország), Sánta András (?), Simon Attila (MVM Paks, kölcsönből vissza), Alekszandar Sztojmirovics (szerb, ?), Eke Uzoma (nigériai, Németország?), Zoran Zeljkovic (szlovén, ?), Zsdrál Miroszláv (Kozármisleny – ismét kölcsön)

 

 

Legfrissebb hírek

Női labdarúgó NB I: újpesti siker Pécsen

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:37

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46