NB I: Emberhátrányban irreális volt minden - Lőrincz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.08.11. 22:06
A Videoton magabiztosan, 5–1-re legyőzte a sokáig kettős emberhátrányban futballozó PMFC-t a labdarúgó NB I 3. fordulójában. A hazaiak vezetőedzője, José Gomes elmondta, hiába vezetett az ellenfél, már akkor is az ő akartuk érvényesült, míg a vendégek szakvezetője, Lőrincz Emil szerint a Videoton jobb csapat annál, hogy ilyen szituációt ne használjon ki.

„A vendégek szöglet után gyönyörű góllal szerezték meg a vezetést, azonban mivel addig is mi irányítottuk a mérkőzést, és az történt a pályán, amit mi akartunk, nulla egynél sem idegeskedtem. Úgy gondolom, ez akkor sem változott volna, ha a Pécs tizenegy emberrel fejezi be a mérkőzést. A kiállítást követően próbáltunk a széleken játszani, hogy széthúzzuk a védelmet. A PMFC értelemszerűen visszaállt védekezni. Amikor nyolc játékos védekezik, akkor nagyon nehéz átvinni mind a nyolc játékoson a labdát. A második félidőben újabb két gólt sikerült szereznünk, de emellett számos helyzetünk is volt” – nyilatkozta a mérkőzés után José Gomes vezetőedző a vidi.hu-nak.José Gomes vezetőedző a vidi.hu-nak.

„Csak az első huszonöt percet tudom értékelni, hiszen kettős emberhátrányban irreális volt minden. A Videoton annál jobb csapat, hogy az ilyen szituációt ne használná ki. Tizenegy a tizenegy ellen egy élvezetes, jó meccset tudtunk volna játszani véleményem szerint” – értékelte a mérkőzést a PMFC vezetőedzője, Lőrincz Emil.

Legfrissebb hírek

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
Tegnap, 6:40

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

Brutális lapjárás, de csak egyetlen gól a Vidi és a Szeged meccsén

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:26

A legendás Vidi elleni kupadöntő feledhetetlen – a Real Madrid magyarok elleni meccsei

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 15:54

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Visszatért Fehérvárra a Vidi korábbi bajnok és kupagyőztes kapusa

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 17:28

A jövő héten megtörténhet a tulajdonosváltás a Videotonnál

Labdarúgó NB II
2026.08.02. 19:01

Előnyről kapott ki a Vidi Barcikán, létszámfölényben ikszelt a KTE – ez történt szombaton az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.08.01. 19:35