DVSC: Kulcsár három évvel meghosszabbította szerződését

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.01.16. 13:37
A labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC-Teva támadója, Kulcsár Tamás 2017 nyaráig meghosszabbította a szerződését a debreceni klubbal – számolt be róla az együttes hivatalos honlapja, a dvsc.hu.

A 31 esztendős támadó eddig érvényben lévő megállapodása idén nyáron járt volna le, ezt toldották meg a felek további három évvel. A futballista úgy véli, megfontolt döntést hozott.

„Már korábban jelezte a klubvezetés, hogy szerződést hosszabbítana velem. Volt ajánlatom Magyarországról, és külföldről is érdeklődtek. A döntés meghozatalánál nem csak a futball volt az elsődleges. A feleségemmel közösen, több szempontot figyelembe véve, alaposan átgondoltuk, számunkra mi lenne a legjobb. Sokat nyomott a latba, hogy szeretem ezt a klubot és a csapatot, emellett nagyon korrekt ajánlatot kaptam, éreztem, a vezetők bíznak bennem.Ez is közrejátszott abban, hogy a maradás mellett határoztam. Nagyon jól érzem magam itt, kiváló a társaság, és ez rengeteget számít. Jó fél szezon van a gárda mögött, és bár magammal nem vagyok teljesen elégedett, mert sok helyzetet elpuskáztam, úgy érzem, azért tudtam segíteni az öt góllal és nyolc gólpasszal. Jó alapozást és sikeres tavaszt várok” – mondta Kulcsár Tamás.

Legfrissebb hírek

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
9 órája

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
11 órája

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
13 órája

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25

Temesvári Attilát még a boltban is megállítják

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 10:17

Már egy pénteki iksszel élre ugorhat az MTK; kilenc éve nem kezdett ilyen rosszul a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.07. 14:01

Szambafoci a szaunában – sajtószemle a DVSC és az ETO FC meccse után

Európa-konferencialiga
2026.08.07. 08:24