Felkészülés: az El-résztvevő négyet rámolt be a Videotonnak

2014.01.25. 18:29
null
A Videotonnak meggyűlt a baja az El-résztvevő Dnipróval (Fotó: <a href="http://www.vidi.hu//index.php">vidi.hu</a>)
A Spanyolországban edzőtáborozó Videoton felkészülési mérkőzésen sima, 4–0-s vereséget szenvedett az Európa-ligában is érdekelt Dnipro Dnipropetrovszktól, amely már a második percben kétgólos előnynek örvendhetett.

Rémálomszerűen indult a harmadik téli felkészülési meccse a Videotonnak – amely korábban a Rijeka és a Lokomotiv Plovdiv ellen is döntetlenre végzett –, a Dnipro ugyanis már az első percben megszerezte a vezetést. És a folytatásban sem állt vissza.

A középkezdést követően nem sokkal az ukrán válogatottban is húzóembernek számító Jevhen Konopljanka elrobogott a bal szélen, kiváló beadása után pedig Jevhen Szeleznyov Filip Pajovics kapujába fejelt. 0–1

A fehérváriakat vélhetően nagyon meglephette a korai gól, mert egy perc múlva újfent középkezdéshez készülődhettek: Konopljanka 22 méterről hatalmas dugót ragasztott. 0–2

A folytatásban is az ukránok akarata érvényesült, uralták a játékot, és több lehetőségük is volt, hogy növeljék előnyüket – erre végül a 35. percben került sor. A brazil Giuliano átjátszotta magát a fehérvári védőkön, majd a kifutó Pajovics mellett higgadtan a kapuba gurított. 0–3

A Videoton játékosai még meg sem barátkozhattak a helyzettel, hogy háromgólos hátrányba kerültek, már azt voltak kénytelenek feldolgozni, hogy megkapták a negyediket is. Ruszlan Rotan szabadrúgása után két Dnipro-játékos is üresen érkezett a fehérvári ötösön belülre, végül Jevhen Cseberjacsko juttatta a labdát a nem éppen irigylésre méltó helyzetben lévő Pajovics kapujába. 0–4

A Videoton a szünetben sort cserélt, beállt az erősebbnek tűnő tizenegy, amely már tisztességesen helytállt az El-ben a Tottenhammel mérkőző Dnipro ellen. Sőt José Gomes együttesének voltak nagyobb helyzetei a második játékrészben, de a szépítés végül nem jött össze, így maradt a négygólos különbség a két csapat között.

A Videotonnak kedden a román Otelul Galati elleni mérkőzésen nyílik lehetőségre a javításra.

Gólok: 11:40, 12:35, 44:35, 47:50

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
VIDEOTON–DNIPRO (ukrán) 0–4
(0–4)
Marbella
VIDEOTON, 1. félidő:
Pajovics – Szolnoki, Caneira, Stopira, Nildo – Papp, Vítor Gomes – F. Oliveira, Haraszti, Lupeta – Zé Luis. 2. félidő: Calatayud – Brachi, Juhász, Vinícius, Mamadu – Sándor Gy., Vítor Gomes – Gyurcsó, Kovács I., Álvarez (Zsótér, 72.) – Nikolics
G: Szeleznyov (1.), Konopljanka (2.), Giuliano (35.), Cseberjacsko (38.)

Legfrissebb hírek

Szögletből (!) is betaláltak a mieink: az U15-ös válogatott legyőzte Horvátországot

Magyar válogatott
19 órája

A Videoton a szünet után néhány percen belül lerendezte a meccset a Kövesd ellen

Labdarúgó NB II
2026.04.05. 17:54

Marco Rossi: A szlovénok ellen szerencsések voltunk, a görögök ellen ügyesek

Magyar válogatott
2026.03.31. 22:06

Eseménydús mérkőzésen csak a gól hiányzott, a magyar válogatott döntetlent játszott a görögökkel

Magyar válogatott
2026.03.31. 20:51

Ronaldo: Hihetetlen tehetségek vannak ebben a csapatban

Foci vb 2026
2026.03.31. 15:05

Meghosszabbította Pető Tamás szerződését a Videoton – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.03.31. 12:33

NB II: egy világvállalat állhat a Videoton mögé – NS-infó

Labdarúgó NB II
2026.03.31. 11:38

Végh Tibor: Dolgoztam becsülettel, és ez kifizetődött

Labdarúgó NB I
2026.03.31. 08:51
Ezek is érdekelhetik