Példakép helyett - Thury Gábor írása Novák Dezsőről

2014.02.27. 22:26
Novák Dezső halála kapcsán megjelent cikkhez száznegyvenketten szóltak már hozzá, amikor ezeket a sorokat papírra vetem. Kevés szó esik a hátvéd sportbeli érdemeiről, a kommentelők nagy része egymással perel, kegyeletsértés-e szóba hozni a védő ügynökmúltját vagy sportoldal lévén pusztán a sportsikerek felelevenítése ildomos?

„Szögezzük le, mindannyian, akik ebben a kérdésben pro vagy kontra állást foglalunk, ezt olyan országban tesszük, ahol nincsen ügynöktörvény. Szöveg persze van, hogy nem a jelentők az igazi bűnösök, hanem az őket mozgató kegyetlen gépezet, a besúgók pedig gyakorta érvelnek azzal, hogy semmi lényegeset nem jelentettek társaikról, amit azok ellen fel lehetett használni. Viszont azt is megjegyzem, nem kell ahhoz törvény, hogyan ítéljük meg a bűnösöket/áldozatokat.” Szögezzük le, mindannyian, akik ebben a kérdésben pro vagy kontra állást foglalunk, ezt olyan országban tesszük, ahol nincsen ügynöktörvény. Szöveg persze van, hogy nem a jelentők az igazi bűnösök, hanem az őket mozgató kegyetlen gépezet, a besúgók pedig gyakorta érvelnek azzal, hogy semmi lényegeset nem jelentettek társaikról, amit azok ellen fel lehetett használni. Viszont azt is megjegyzem, nem kell ahhoz törvény, hogyan ítéljük meg a bűnösöket/áldozatokat.”

A blog teljes szövegét ide kattintva olvashatja el.

 

 

Legfrissebb hírek

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 06:43

Penge a kispadon – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2026.09.18. 23:11

Olvasóinknál is Zachariassen volt a Celtic elleni meccs legjobb ferencvárosi játékosa

Európa-liga
2026.09.18. 16:45