Videoton: Gattuso lehet az új vezetőedző - sajtóértesülés

2014.05.06. 23:31
null
Elképzelhető, hogy Gattusót hamarosan a Videoton vezetőedzőjeként láthatjuk a kispad előtt (Fotó: Action Images, archív)
Az olasz sajtóban kedd délután folyamatosan téma volt Gennaro Gattuso esetleges magyarországi szerepvállalása, az esti órákban online portálokon megjelent beszámolók szerint a korábbi klasszis a Videoton vezetőivel tárgyal(t), ő lehet a fehérvári együttes új szakvezetője.

 

GATTUSO ELFOGADNÁ
A KÉTÉVES AJÁNLATOT?

Az olasz sajtó kiemelten foglalkozik Gattuso ügyével, nem sokkal a gianlucadimarzio.com híradása után, néhány perccel éjfél előtt a tuttomercatoweb.it is exkluzív anyagot publikált.

Az egyik legnépszerűbb olasz átigazolási portál úgy tudja, hogy a Videoton kétéves szerződési ajánlatot tett a 36 éves olasz edző elé, aki gondolkodási időt kért, de hamarosan választ adhat a fehérváriaknak.

A honlap azt is tudni véli, hogy a trénert szívesen látná a kispadján a görög AEK is, míg Olaszországból az élvonalbeli Sassuolo és a második ligás Novara érdeklődik a szolgálatai iránt, ám a korábbi klasszis középpályás hajlik arra, hogy a magyar klubnál folytassa edzői pályafutását.

A gianlucadimarzio.com futballportál értesülései szerint a mai napon Budapestre érkező Gattuso felvette a kapcsolatot a Videoton vezetőivel, minden bizonnyal tárgyaltak a felek, és elképzelhető, hogy a játékosként világbajnok, 36 éves olasz szakember a jövőben a fehérvári klub vezetőedzője lesz. A portál értesüléseit az egyik legismertebb átigazolási honlap, a tuttomercatoweb.it is átvette.

Gattuso és a Videoton kapcsolatfelvétele nem újdonság, a Nemzeti Sport Online – a szerkesztőségbe eljutott információk birtokában – már a kora délután írott cikkében is jelezte, a korábbi olasz klasszis neve a Videotonnál is felvetődött.

Olvasóinkat is megkérdeztük, hogy miért érkezik hazánkba Gattuso, a „Videoton vezetőedzője lesz” opcióra majdnem 1500 voks érkezett.

Hogy a nap krónikája teljes legyen, délután telefonon elértük Gennaro Gattuso ügynökét, az egyik legismertebb olasz menedzsernek számítóAndrea D'Amicót is, aki elmondta, bár tud kliense magyarországi látogatásáról, ő maga nem tartott az egykori milánói kedvenccel, és nem kívánta kommentálni értesüléseinket.

A főszereplőt, Gennaro Gattusót is próbáltuk szóra bírni budapesti tartózkodása ügyében, több esetben is kicsengett a telefonja, a hívást azonban nem fogadta a tárcsázott fél.

A 2006-ban az olasz válogatottal vb-t, a Milannal pedig kétszer BL-t is nyerő korábbi kiváló futballistának mindössze néhány hónapos edzői tapasztalata van, 2013. február 25-én nevezték ki a svájci Sion vezetőedzőjének, Vanczák Vilmos csapatánál május 13-ig dolgozott játékos-edzőként. Június 19-én aztán ő lett a Serie B-be visszacsúszott Palermo trénere, ám ez a kaland sem tartott sokáig, szeptember 25-én menesztették a kispadról.

Ami a Videotont illeti, nem meglepő, hogy a fehérvári klub javában keresi a megoldást a kispadra, mivel a jelenlegi vezetőedző, a portugál José Gomes a nyáron távozik. Bár ezt a klub hivatalosan még nem jelentette be, a szakember erre tett egyértelmű utalást a közelmúltban, a Sport Tv Harmadik Félidő című adásában.

Legfrissebb hírek

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
Tegnap, 7:54

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38