DVTK: Kim Ho Jung kell, a másik két dél-koreai nem

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.11. 08:23
Kim Ho Jung akár már ma aláírhat a Diósgyőrhöz, míg a másik két dél-koreai próbajátékosra nem tart igényt a DVTK szakmai stábja.

„Kim Ho Junggal kapcsolatban Tomiszlav Szivics vezetőedző jelezte, hogy számítana rá, szeretné, ha szerződtetnénk, ezért már napokkal ezelőtt megkezdtük a tárgyalásokat a játékossal és menedzserével" – mondta Árki Gábor, a DVTK sportigazgatója a boon.hu-nak.boon.hu-nak.

„Utóbbival picit nehezebben ment a kommunikáció, mert nagyon sokat volt úton, és más játékosainak az ügyeit intézte. De az elvi egyezség már korábban megszületett, igazából már csak a szerződés aláírása van hátra, amit azért nem ejtettünk meg már korábban, mert a menedzser jelezte, hogy ezen a héten Magyarországra érkezik, és személyes tudjuk szignózni a kontraktust. A csütörtököt beszéltük meg a találkozó időpontjául, úgyhogy ennél hamarabb biztosan nem mondhatjuk el, hogy Kim Ho Jung a DVTK játékosa. A másik két dél-koreai játékos viszont nem marad Diósgyőrben."

Mint ismert, az 1992-es születésű Nak Jong Szung és az 1995-ös születésű Kim Je Csan is a diósgyőriekkel készült, de ezek szerint nem kell Szivicsnek.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők: Antal Botond (Kaposvár), Bognár István (Mezőkövesd-Zsóry), Bori Gábor (MVM-Paks), Georges Griffiths (elefántcsontparti, SV Ried – Ausztria, legutóbb Lombard Pápa), Németh Milán (Pápa), Drazsen Okuka (szerb, Kaposvár), Szalai Vilmos (Mezőkövesd-Zsóry), Takács Tamás (szerbiai, Szigetszentmiklós)
Távozott/távozhat: Mohamadou Abdouraman (kameruni, Nyíregyháza Spartacus), Augusto Batioja (ecuadori, Radnicski Nis – Szerbia), Futács Márkó (Leicester City, Anglia – kölcsönből vissza, onnan Mersin Idmanyurdu – Törökország), Gelei Vince (Csákvár), Gohér Gergő (Puskás Akadémia), Hornyák Marcell (Rakamaz), Zoran Kosztics (szerb, Nyíregyháza), Menyhért Ádám (Mezőkövesd), Nikházi Márk (Dunaújváros – kölcsönbe), Nenad Rajics (szerb, ?), Vadász Viktor (Újpest), Vági András (MVM-Paks)
Kiszemeltek: Kim Ho Jung (dél-koreai, FK Mornar – Montenegró, próbajáték)
Legfrissebb hírek

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
16 órája

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 15:19

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26

A mérkőzés szünetében bemutatták, Arne Maier immár az Újpest játékosa

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 22:51

Tapasztalt Bundesliga-középpályás érkezik Újpestre – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 12:31

Tajti Mátyás távozott Újpestről – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.01.30. 23:21

Próbajátékosok sora a ZTE-nél, eladhatják az egyik brazilt

Labdarúgó NB II
2026.01.30. 17:13
Ezek is érdekelhetik