Videoton: Carrillo végre megnézhette Carrillót

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.01.05. 22:12
A magyarországi bajnoki szünetet kihasználva Joan Carrillo, az éllovas Videoton vezetőedzője a hétvégén élőben tekintette meg testvére, Lluis Carrillo mérkőzését a spanyol labdarúgó-bajnokság másodosztályában.

A 43 éves Lluis Carrillo október óta edzi a Llagosterát, és a diaridegirona.cat beszámolója szerint három évvel idősebb bátyja most először láthatta őt vezetőedzői munka közben. A szomszédvár Girona az esélyeknek megfelelően elvitte a három pontot (1–2) – a Vidi trénere talán ezért sem volt elkeseredve a látottaktól, hiszen annak idején edzőként és játékosként is erősítette a sorait.

„Keményen kellett dolgoznia ahhoz, hogy eljusson idáig. Nagyon precíz edző, a kinevezése a bizonyíték erre, büszke vagyok rá" – méltatta testvérét Joan Carrillo.

Lluis Carrillo egyelőre Oriol Alsinával közösen edzi a katalán kisváros csapatát, amely 19 forduló után a 19. helyen áll a Segunda Divisiónban.

„Hogy jó edzők lennénk? Nem tudom, ezt az idő majd eldönti – mondta Joan Carrillo, aki szerint testvére előbb-utóbb önállóan is megméretheti magát. – Hosszú távon biztosan saját útra lép majd, de most nagyon jól együttműködnek, látszik, hogy régóta ismerik egymást. Az eredmények ezt igazolják. Nagy dicsőség egy ilyen apró település csapatával a második vonalban vitézkedni."

A fehérváriak a jövő héten spanyolországi edzőtáborral kezdik a téli felkészülést.

Legfrissebb hírek

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
Tegnap, 7:54

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

„Jókor jön ez a kupameccs” – Feczkó Tamás mindenre választ kap

Labdarúgó NB I
2026.09.12. 08:25

Eljárás indult a Videoton–DVTK mérkőzés után történtek miatt

Labdarúgó NB II
2026.09.10. 09:35

Németh Dániel duplájával fordított és nyert a Videoton a DVTK ellen

Labdarúgó NB II
2026.09.07. 21:23

„Zajlanak az egyeztetések a Racing-csoporttal” – Cser-Palkovics András a Vidi értékesítéséről

Labdarúgó NB II
2026.09.03. 10:27

Videoton: érkezik a Puskás Akadémia csatára, szegedi védő is jöhet – NS-infó

Labdarúgó NB II
2026.09.02. 17:06