Videoton: Juhász Roland Fehérvárról vonulhat vissza

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.21. 08:55
Mint vasárnap beszámoltunk róla, Juhász Roland 2018-ig szerződést hosszabbított a Videotonnal. A válogatott védő elmondta, azt sem zárja ki, hogy a fehérváriaknál fejezi be a pályafutását.

„Hosszú távra terveztem Fehérváron, és úgy néz ki, ez össze is jön. Nem zárom ki azt sem, hogy itt is fejezem be a pályafutásomat" – nyilatkozta a vidi.hu-n megjelent videóinterjúban Juhász Roland. vidi.hu-n megjelent videóinterjúban Juhász Roland.

„Köszönöm a vezetőknek, hogy bíztak bennem, és ilyen hosszú távú szerződést sikerült aláírni. A klub új igazolásai bizonyítják, hogy továbbra is komoly célok vannak, remélem, hogy most már elindulunk fölfelé” – tette hozzá a válogatott védő, aki azt is hangsúlyozta, számára most az a legfontosabb, hogy mielőbb felépüljön a sérüléséből és újra pályára léphessen.

LABDARÚGÓ NB I, 9. FORDULÓ
Időpont Mérkőzés
JátékvezetőNézőszám

Szeptember 19., szombat

18.00 DVTK–Puskás Akadémia 32 Kassai Viktor
3071
18.00 Paks–MTK 00
Erdős József
1141
18.00 Ferencváros–Békéscsaba 10
Szőts Gergely
8824
18.00 Vasas–DVSC-Teva 01
Pintér Csaba
2850
18.00 Haladás–Honvéd 00 Farkas Ádám
3439
20.30 Videoton–Újpest 30 Solymosi Péter
2589
A bajnokság állását itt tekintheti meg!

 

Legfrissebb hírek

U-válogatott védekező középpályást vett kölcsön a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.02.04. 15:36

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
2026.02.03. 09:33

Védői góljaival folytatta menetelését az élvonal felé a Honvéd

Labdarúgó NB II
2026.02.02. 21:54

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

Újpestről vett kölcsön középpályást a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.01.24. 15:32

Felkészülés: a KTE legyőzte a Sepsit, harmadosztályú csapattól kapott ki a Vidi

Labdarúgó NB II
2026.01.22. 18:54

Videoton: tíz év után térhet vissza a támadó, ha megegyezés születik – NS-infó

Labdarúgó NB II
2026.01.17. 13:19

Újabb két játékos távozott az NB II-es Videotontól

Labdarúgó NB II
2026.01.13. 17:58
Ezek is érdekelhetik