NB I: az MTK ultrái nem szurkolnak szombaton

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.04.27. 12:46
Közleményt adott ki az Ultras MTK szurkolói csoport. Az Európa-liga-indulásért harcoló kék-fehérek drukkerei jelezték: nem lesz szervezett szurkolás a Vasas elleni találkozón, amelynek Dunaújváros ad otthont az NB I utolsó fordulójában.

Mint ismert, az MLSZ versenybizottsága úgy döntött, Dunaújvárosban rendezik meg az MTK–Vasas mérkőzést – annak ellenére, hogy a kék-fehérek a Hidegkuti Nándor Stadion építése miatt a Vasas létesítményét, az Illovszky Rudolf Stadiont jelölték meg hazai pályájukként, s tudomásunk szerint a helyszíntől pályaválasztóként csak abban az esetben lehet eltérni, ha a vendégcsapat is beleegyezik ebbe.

Vancsa Miklós, a Vasas ügyvezetője szerint ezzel a döntéssel három-négyezer drukkerrel kevesebben lesznek az NB I 33. fordulójában, mintha Angyalföldön lett volna a meccs.

Könnyen lehet, hogy a Vancsa által említett szám még nagyobb lesz, hiszen az MTK szurkolói csoportja közleményben tudatta, szervezett szurkolás nem lesz a dunaújvárosi összecsapáson.

A Vasas tegnap jelezte, a vezetőség három szurkolói busz költségeit vállalja, sőt Jakó János elnökségi tag jóvoltából egy negyedik járatot is indítanak Dunaújvárosba – azaz 200 Vasas-drukker ingyen utazhat a sorsdöntő mérkőzésre.

A pályaválasztó MTK az Európa-ligáért, a Vasas a bennmaradásért lép pályára szombaton.az MLSZ versenybizottsága úgy döntött, Dunaújvárosban rendezik meg az MTK–Vasas mérkőzést – annak ellenére, hogy a kék-fehérek a Hidegkuti Nándor Stadion építése miatt a Vasas létesítményét, az Illovszky Rudolf Stadiont jelölték meg hazai pályájukként, s tudomásunk szerint a helyszíntől pályaválasztóként csak abban az esetben lehet eltérni, ha a vendégcsapat is beleegyezik ebbe.

Vancsa Miklós, a Vasas ügyvezetője szerint ezzel a döntéssel három-négyezer drukkerrel kevesebben lesznek az NB I 33. fordulójában, mintha Angyalföldön lett volna a meccs.

Könnyen lehet, hogy a Vancsa által említett szám még nagyobb lesz, hiszen az MTK szurkolói csoportja közleményben tudatta, szervezett szurkolás nem lesz a dunaújvárosi összecsapáson.

A Vasas tegnap jelezte, a vezetőség három szurkolói busz költségeit vállalja, sőt Jakó János elnökségi tag jóvoltából egy negyedik járatot is indítanak Dunaújvárosba – azaz 200 Vasas-drukker ingyen utazhat a sorsdöntő mérkőzésre.

A pályaválasztó MTK az Európa-ligáért, a Vasas a bennmaradásért lép pályára szombaton.



Legfrissebb hírek

Németh Krisztián veszi át Bogdán Ádám helyét az MLSZ-ben

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 14:30

MLSZ: Az Újpest és az FTC is szektorbezárást kapott

Labdarúgó NB I
2026.05.14. 23:29

Baráth Botond: Kispesten már ünnepeltem bajnoki címet, most a Fáy utcában is szeretnék

Labdarúgó NB II
2026.05.10. 20:41

MLSZ: hétfőtől kaphatók a jegyek a finnek elleni felkészülési mérkőzésre

Magyar válogatott
2026.05.08. 16:40

A Zalaegerszeg NB I-es mérkőzések és kupameccs miatt is büntetést kapott

Labdarúgó NB I
2026.05.07. 13:08

A Miniszterelnökség nem árul el részleteket Mariano Gómez honosításának körülményeiről

Labdarúgó NB I
2026.05.05. 20:11

Hosszabb időt tölthet együtt a szokottnál bővebb fociválogatott keret a júniusi mérkőzések előtt

Magyar válogatott
2026.05.05. 12:17

MLSZ: kiderült minden... a következő bajnoki kiírásról

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 14:16
Ezek is érdekelhetik