Vasas: négyhetes pihenőre vonulhatnak a játékosok

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.05.04. 19:49
Szerdán megtartották az NB I-ben szereplő Vasas szezonbeli utolsó, levezető edzését is – a játékosok csütörtöktől négyhetes pihenőt kapnak.

Mint azt a klub honlapja írja, a csapat játékosai a záró fordulót követően hétfőtől szerdáig még levezető edzéseken vettek részt, igaz, a légiósok már az előző hét végén hazamehettek, valamint Korcsmár Zsolt és Vida Máté sem volt jelen, ők a válogatott összetartására utaztak.

A négyhetes pihenő csütörtökön kezdődik, míg a felkészülés hivatalosan június 5-én indul a piros-kékeknél – de a klub vezetősége eközben sem tétlenkedik, hiszen a lejáró szerződésű játékosokkal, illetve a lehetséges érkezőkkel tárgyal.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VASASNÁL
Érkezők:

Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők:
Czingráber Máté (Siófok), Gál Mátyás (Siófok), Murka Benedek (Siófok), Tamás László (Siófok)
Az utánpótlásból felkerültek:
–
Kiszemeltek:
–
Távozók:
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Korcsmár Zsolt (Lech Poznan – Lengyelország)

Legfrissebb hírek

Kinyik Ákos sérülés utáni gólöröme a 200. bajnokin – fókuszban az NB I 9. fordulójának ászai

Labdarúgó NB I
2 órája

Lukács góljával rangadót nyert Győrben a Puskás Akadémia, és három pont előnnyel áll az élen

Labdarúgó NB I
2026.10.11. 20:58

Dzsudzsák-öröm és debreceni pontmentés a Groupamában

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 21:56

Nem volt kérdés, a Paks három góllal legyőzte a mérkőzést emberhátrányban befejező MTK-t

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 21:22

Egy 95. perces Dzsudzsák-tizenegyessel harcolt ki döntetlent a DVSC a Ferencváros otthonában

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 18:55

Borbély Balázzsal első hazai bajnoki győzelmére készül a Ferencváros – a Lokit fogadja

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 10:48

Szerződést hosszabbított csapatkapitányával az ETO FC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.10.09. 17:49

Dombi Tibor: Legyünk bátrak a Fradi ellen!

Labdarúgó NB I
2026.10.08. 12:06