Ászok helyett tét – Deák Zsigmond jegyzete

Ha kicsi a tét, a kedvem sötét – mondta a kártyaasztalnál Terence Hill az emlékezetes És megint dühbe jövünk című olasz-amerikai vígjátékban. Ebből a lelki beállítódásból kiindulva manapság nem lehet sötét a kedve labdarúgó NB I-es csapatok tagjainak, illetve szimpatizánsainak, hiszen a tét kifejezetten nagy. Elöl a Fradi és a Vidi az aranyért, mögöttük négy gárda a dobogóért és egyben a nemzetközi indulási jogért, hátul hatan a kiesés elkerüléséért küzdenek, középen pedig...

Ja, nincs is közép, hiszen csak tizenkét csapatos az élvonal. Bár ez a lebonyolítási rendszer bőven kapott kritikát az elmúlt időszakban, most abba a kellemes helyzetbe kerültünk, hogy minden egyes meccsnek megvan a maga jelentősége négy fordulóval a zárás előtt. S mivel még nincs meg a válasz a legfontosabb kérdésekre, értelemszerűen a bunda is nehezen kivitelezhető, pedig annak azért van hagyománya a magyar futball gazdag történetében. Hányszor láttunk már ősszel robogó gárdát tavasszal megtorpanni, vagy kiesés ellen küzdőt az utolsó körökre megtáltosodni jellemzően a mezőny derekán, előre és hátra mozdulni már nem tudó riválisok ellen.

Ezúttal azonban egy pont a különbség az arany-várományosok között, kettőn belül áll a bronzért hajtó kvartett, héten belül a mezőny második fele, s a 9–12. helyezettek között megint csak két pont a differencia. Akárhogy is, lesz még mit nézni a június másodikai zárásig. A tét a jelek szerint a szurkolókat is megmozgatta, a legutóbbi fordulóban telt ház volt a felcsúti Videoton–Ferencváros rangadón és a diósgyőri stadionavatón, a szintén új szombathelyi aréna lelátóját is megtisztelték négy és fél ezren. Jó, nem tömegekről beszélünk, de pontosan tudjuk, hogy a mai magyar klubfoci egyik rákfenéje a helyszíni érdektelenség, ami izgalom hatására a jelek szerint érdeklődésbe csaphat át.

Ha itt vannak az ászok, vígan dudorászok – a „rímhányó" Romhányi József zseniális magyar szövege a Frédi–Béni kártyacsata közben hangzott el, viszont az előző idézettel ellentétben nehezen vonatkoztatható a bajnokságunkra, annak hátsó fertályára különösen. Mivel viszont nagyjából mindenhonnan hiányoznak az igazi ászok, megvalósul a versenysemlegesség. Ahogy a kiesés elkerüléséről szóló elemzésünkből is kitetszik, előfordulhat, hogy csak az utolsó pillanatban derül fény arra, melyik klub száll alá, s melyik marad fenn.

A tét nem színvonalfüggő.