FTC: Annyi lehetőséget kapok, amennyit kiérdemlek – Csonka

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.01. 09:54
Csonka Andrást a Magyar Kupában már kezdőként is pályára küldte Szerhij Rebrov, a bajnokságban pedig rendre a keretben van, s kétszer pályára is léphetett a jelenlegi idényben. A múlt héten a Puskás Akadémia ellen a 80. percben állt be csereként, a Kisvárda elleni kupameccsen azonban kisebb megfázás miatt nem tudta bevetni a Ferencváros mestere. 

„Annyi lehetőséget kapok a Fradiban, amennyit kiérdemlek az edzéseken –
mondta az NSO Tv-nek az utánpótlás-válogatott labdarúgó. – Azt gondolom, elégedett lehetek, hiszen jó néhány kupameccsen jutottam lehetőséghez, és volt időm megmutatni, mit tudok. Reménykedem benne, hogy az edző látta, igyekszem, és legközelebb is pályára küld. Az előző szezonhoz képest azt érzem, hogy gyorsaságban, gondolkodásban is előreléptem, s kezdem a felnőttfoci ritmusát valamilyen szinten elsajátítani. Bízom benne, hogy ez tényleg így van, és nem csak én gondolom ezt.”

Szerhij Rebrov jó véleménnyel van a fiatal futballistáról.

„Nagyon tehetséges játékosnak tartom, de ennél még fontosabb, hogy az edzéseken, a meccseken mindent megtesz a fejlődése érdekében. Szép jövő áll előtte a Fradiban, ha olyan keményen dolgozik továbbra is, ahogy most teszi.”

Legfrissebb hírek

A Vasas a Puskás Akadémiát, az Ajka a Kisvárdát ejtette ki a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
6 órája

A Szpari tizenegyesek után kiesett, a Paks öt, a DVTK három gólt szerezve jutott tovább a kupában

Labdarúgó NB I
7 órája

Schön Szabolcs góllal mutatkozott be az ETO-ban, az MTK-ban Németh Krisztián mesterhármasig jutott

Labdarúgó NB I
8 órája

Tizenöt gólt szerzett a Ferencváros Magyar Kupa-meccsen Szarvaskenden

Labdarúgó NB I
9 órája

Először nyert tétmeccset a ZTE – 13–0-s siker a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
11 órája

A Budafok továbbjutásával kezdődött a szombati Magyar Kupa-program

Labdarúgó NB I
12 órája

Tóth Milán önmagának is bizonyítana a Puskás Akadémia elleni Magyar Kupa-meccsen

Labdarúgó NB I
17 órája

Élete mérkőzésére készül a szarvaskendiek sírkövese

Labdarúgó NB I
18 órája
Ezek is érdekelhetik