Gyász: június 5-én lesz a Honvéd-legenda Faragó Lajos temetése

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.05.29. 11:45
Egy hét múlva, június 5-én, szerdán lesz a május 13-án 86 évesen elhunyt Faragó Lajos temetése – számolt be róla a Budapest Honvéd hivatalos honlapja.

Faragó Lajost június 5-én 11.15 órakor a Kispesti Temetőben helyezik végső nyugalomra. A gyászoló család 10.50-től a temető ravatalozójában fogadja a részvétnyilvánításokat.

A labdarúgókapus háromszor (1952, 1954, 1955) nyert bajnoki címet a kispestiekkel, hétszer szerepelt a felnőttválogatottban, tagja volt a római olimpián 1960-ban bronzérmes csapatnak. Kétszer (1953, 1958) bajnoki ezüstérmet, egyszer (1959) bronzérmet szerzett a Honvéddal, Közép-európai Kupa-győztes (1959).

Faragó Lajos 1945-től tartozott a kispesti csapathoz (Kispesti AC, majd Bp. Honvéd), amelynél együtt szerepelt többek között Bozsik Józseffel és Puskás Ferenccel. 1963-as visszavonulásáig volt a Honvéd labdarúgója.

A Honvédtól visszavonulása után sem szakadt el, a klub utánpótlásában dolgozott, majd az 1973–1974-es idényben a felnőttcsapat vezetőedzője volt. Később Szíriában és Mozambikban is megfordult, majd a Kossuth KFSE vezetőedzője volt.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Konkoly Tamás, a Győri ETO korábbi kézilabdázója

Kézilabda
2026.09.23. 14:11

Elhunyt Lauber Gyula, a magyar játékvezetés kiemelkedő alakja

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:28

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Gyász: elhunyt a háromszoros olimpiai bajnok úszó

Úszás
2026.09.20. 09:51

Elhunyt az Inter legendás futballistája, Sandro Mazzola

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 09:29

Október 21-én búcsúztatják Tóth Ákost, az úszók korábbi szövetségi kapitányát

Úszás
2026.09.17. 13:10

Gyász: elhunyt Ronald Koeman felesége

Minden más foci
2026.09.16. 11:35

Elhunyt a West Ham United legendás cseh kapusa

Angol labdarúgás
2026.09.14. 13:07