Kockahas – Deák Zsigmond jegyzete

Lehetőség szerint mindig akcióközelben tartózkodjon, hogy biztosan jól lássa és jól is ítélje meg a szituációkat, ráadásként legyen kiemelkedő a probléma- és konfliktusmegoldó képessége – a magam földhözragadt módján nagyjából ezt várom el a labdarúgó-játékvezetőktől. (Sőt, ha mélyebben belegondolok, mindenféle versenybírótól, de most maradjunk a gyepen.) Mi, magyarok ebben a műfajban is fel tudunk mutatni világklasszisokat, természetesen az adott kor színvonalán. Zsolt István három vb-n, egy Eb-n, négy olimpián, két nemzetközi kupadöntőn fújta a sípot 1952 és 1968 között, a fizikai megterhelésnek a Nemzeti Színház főügyelőjeként is meg tudott felelni azzal, hogy puritán életet élve nem ivott, nem dohányzott, nem kávézott. Az őt időben követő Palotai Károlynak sokat segített a veretes játékosmúltja, focisták minden rezdülésének, a meccs lüktetésének alapos ismerete; ennek az iskolának talán ő volt az utolsó legendás alakja. Olimpiai bajnokként, NB I-es aranyérmesként, kupagyőztesként, BEK-elődöntősként cserélte a focimezt a fekete öltözetre, amelyben szintén a csúcsra jutott, három vb, egy Eb, két olimpia, öt kupadöntő a mérlege 1974 és 1982 között. Puhl Sándor két-két vb-n, Eb-n és európai kupadöntőben működött, s egyedüli honfitársunkként vezetett világbajnoki döntőt (1994); ő már ránézésre is felvette versenyt a focistákkal, a „pocakmentes” korszak egyik első fecskéje. A most visszavonuló Kassai Viktor (három-három vb és Eb, egy olimpia, egy BL-finálé) pedig már igazi atléta volt, már ami a XXI. századi „űrfutballhoz” szükséges bírók tökéletes fizikai felkészültségét illeti.

Az NB I-es játékvezetők törökországi edzőtáborából írt helyszíni riportunkban ugyanis olyan varázsszavak sorjáznak, mint HRV-vizsgálat, 75/25-ös teszt, sprinteken alapuló UEFA-próba, táplálékkiegészítők... Bizony, legalább olyan gyorsnak kell lenni, mint a nyúl, éles szeműnek, mint a sas, erősnek, mint a bivaly, s a játékostapasztalat már nem segíthet, mert a profi bírók akkor kezdik és akkor fejezik be a pályafutásukat, mint maguk a labdarúgók. Ha Cristiano Ronaldót fitneszmodellnek vagy testépítőnek tituláljuk, akkor mára a „síposok” többsége is azzá vált, komolyan mondom, már ránézésre egyre jattosabbak a játékvezetők (s nem csak a karjukra felszerelt kütyük miatt). Apropó, kütyük! A megérzésnek már egyre kisebb a szerepe, a felelősséget átveszi a VAR és az alapvonali segítség, de a jó bíró most sem vész el, csak átalakul. Mint maga a (futball)világ. Várjuk az újabb, immár garantáltan kockahasú magyar klasszist!