Tágra zárt kapuk – Deák Zsigmond jegyzete

DEÁK ZSIGMONDDEÁK ZSIGMOND
2020.05.03. 23:52

Viszonylag egyértelműnek tűnnek az illetékes államtitkár asszony szavai a magyarországi sport újjáéled(ez)ése kapcsán, amelyeket távirati irodánk, az MTI így tolmácsolt: „(Szabó Tünde) Elmondta azt is, hogy a rendelet a sportrendezvényeken való részvételt csupán a nézők számára tiltja meg, azokon a sportrendezvény egyéb résztvevői, vagyis a sportolók mellett a sportszakemberek, így edzők, csapatvezetők, mérkőzésvezetők, versenybírók, sportegészségügyi szakemberek, valamint a doppingellenőrök, a biztonsági és a sportlétesítmény működtetéséért felelős szakmai személyzet, továbbá a sajtó képviselői ebben a minőségükben jelen lehetnek.”

Így lehet hétfőtől itthon sportrendezvényt tartani

Talán megbocsátják, de az utolsó megnevezett szereplőket, a sajtó képviselőit emelném most ki, hiszen a szélesebb közvélemény szempontjából ők a „tolmácsok”, akik orgánumaikon keresztül beszámolnak az adott sporteseményről a legváltozatosabb platformokon és formában. Nyilván hazabeszélek, de vállalom, mert azért teszem, hogy kiemeljem, a média munkatársainak semmi más céljuk nincs, mint hogy a hatályos rendelkezések és egészségügyi előírások betartásával a munkájukat végezzék. (Erre vonatkozik az államtitkár asszony „ebben a minőségükben” kitétele, teljes joggal, aki csak nézelődni akar, az maradjon otthon.) A koronavírus-járvány kitörésekor, március közepén még lezavart sportrendezvényeken nem volt, nem lehetett egységes álláspont ez ügyben, ráadásul a száz főben maximált résztvevői létszám is szűkösnek tűnt. Ezért fordulhatott elő például, hogy a labdarúgó NB I 25. fordulója „semleges” újságírók nélkül zajlott, tehát csak a jogtulajdonos médium közvetítésének munkatársai és a klub sajtósai lehettek jelen.

Utóbbiakra hárult (volna) az a feladat, hogy a teljes médiát kiszolgálják hírekkel, fotókkal, videóval, minden egyébbel; beláthatjuk, ez túlterjed a feladatkörükön és lehetőségeiken. Mert mi van, ha egy magazin a vendégek jobbhátvédjére fókuszálna, mert vele csinált nagy interjút, s most illusztrációt kreálna hozzá, de a fotósa nem mehet be? Vagy mi a helyzet egy vitás szituációval, elvárható-e az adott klub sajtósától, hogy semlegesként elemezze és dokumentálja, akár csapata érdeke ellenére? Alsóbb osztályban, illetve számos más sportágban, ahol pedig nincs közvetítés, gyakorlatilag lehetetlenné válik az események követése az érdeklődők számára.

Nagy segítség, hogy száz helyett immár ötszáz főben maximálta a rendelet a résztvevők számát, a szűkösségre tehát nem lehet hivatkozni, s amennyire most látjuk, szerencsére a bajnokságaikat még nem lezáró szakági szövetségekben sincs meg a zsigeri szándék a sajtó ilyetén „megleckéztetésére”. Maradjunk annyiban, ha újra a sípjába fúj a bíró, mi ott szeretnénk lenni, hogy a nézők, a szurkolók szeme és füle lehessünk a zárt kapuk mögött.

Legfrissebb hírek

Nincs izé! – Győri Ferenc jegyzete

Kosárlabda
18 órája

Hajrá, magyar atlétika! – Vincze Szabolcs jegyzete

Atlétika
2026.09.02. 23:22

Tiszta forrásból – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.09.01. 23:34

Lehoczki Bendegúz tehet Mindenről! – Zombori András jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.09.01. 00:08

Késik a régi dicsőség – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.08.29. 23:41

Huszonnégy óra csoda – Borbola Bence jegyzete

Európa-liga
2026.08.28. 23:26

Heten, de nem gonoszok – Thury Gábor jegyzete

Bajnokok Ligája
2026.08.28. 00:30

Fradi-várós csütörtök – Malonyai Péter jegyzete

Európa-liga
2026.08.26. 23:57