NB I: Köszönöm Nikolicsnak, hogy odaengedett a 11-eshez, nem szokása – Juhász

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
2020.06.24. 07:09
A labdarúgó NB I 32. fordulójának nyitó mérkőzésén a Mol Fehérvár FC hazai pályán a Vidi szurkolóitól búcsúzó Juhász Roland góljával 1–0-ra legyőzte a már bajnok Ferencvárost, amelynek ebben az idényben 32 bajnokin ez csupán a harmadik veresége volt. A találkozó után Juhásszal beszélgetett az NSO Tv stábja.

Juhász Roland meghatódottan értékelt a találkozó után.

„Életemben először örültem annak, hogy a támadók kihagyták a helyzeteket, mert így nekem emlékezetessé tették a meccset, és a gólommal sikerült nyerni, életem első tizenegyesével. Meghagytam a végére, talán tényleg ez az egy dolog hiányzott a pályafutásomból. Jobbal, ballal, fejjel – mindenhogy lőttem gólt már, tizenegyesből még nem. Nekem így volt kerek ez a mai nap. Örülök, hogy a helyzet is lehetővé tette, hogy szurkolók előtt búcsúzhassak. A társaim is mindent megtettek annak érdekében, hogy a Fehérvárnak és nekem is emlékezetes legyen az estém. Ma is bizonyítottuk, hogy igenis jó csapatunk van.”

Videónkban mesél arról, hogyan teltek a mérkőzés előtti napjai, mit jelentett számára a futball, melyik volt a legmeghatóbb pillanat számára a búcsúmérkőzésen, és a lecserélésekor a pályára rohanó szurkoló is szóba kerül.

Juhász Roland könnyes búcsúja a mérkőzés előtt

LABDARÚGÓ NB I
32. FORDULÓ
Mol Fehérvár FC–Ferencváros 1–0 (1–0)
Székesfehérvár,Mol Aréna Sóstó, 6392 néző. Vezette: Berke
Gólszerző: Juhász R. (45. – 11-esből)

A MÉRKŐZÉS SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

NB I, 2019–2020, 32. FORDULÓ
JÚNIUS 23., KEDDHELYSZÍNNÉZŐSZÁM
JÁTÉKVEZETŐ
Mol Fehérvár FC–Ferencváros 1–0
Székesfehérvár,Mol Aréna Sóstó6392Berke Balázs
Újpest FC–ZTE FC 2–1Budapest,Szusza Ferenc Stadion2636Vad II István
JÚNIUS 24., SZERDA
16.55:Mezőkövesd–Debreceni VSC (Tv:M4 Sport)
Mezőkövesd,Városi StadionAndó-Szabó Sándor
19.00:Bp. Honvéd–Kaposvári Rákóczi (Tv:Duna World)Budapest,Új Hidegkuti Nándor StadionAntal Péter
19.00:Kisvárda–Puskás Akadémia (Tv:M4 Sport)Kisvárda,Várkerti StadionPintér Csaba
21.05:Paksi FC–Diósgyőri VTK(Tv:M4 Sport)Paks,Paksi FC StadionBogár Gergő
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC32227357–24+3373
2. Mol Fehérvár FC32188655–28+2762
3. Mezőkövesd Zsóry FC31148942–29+1350
4. Puskás Akadémia FC311311749–39+1050
5. Zalaegerszegi TE FC321191250–43+742
6. Diósgyőri VTK311251438–46–841
7. Budapest Honvéd311181231–40–941
8. Újpest FC321171440–45–540
9. Kisvárda311151539–42–338
10. Paksi FC311071441–50–937
11. Debreceni VSC311051646–56–1035
12. Kaposvári Rákóczi FC31422525–71–4614
Juhász Roland tizenegyese (Fotó: Dömötör Csaba)
Juhász Roland tizenegyese (Fotó: Dömötör Csaba)
Legfrissebb hírek

Kiderült, miért nincs ott a Ferencváros keretében Botka Endre – videó

Labdarúgó NB I
1 perce

Szlovák válogatott középpályást igazolt a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
3 órája

Ismét Lengyelországba adhatja kölcsön szerb szélsőjét a Ferencváros

Labdarúgó NB I
5 órája

Lehoczki Bendegúz tehet Mindenről! – Zombori András jegyzete

Labdarúgó NB I
15 órája

Eladta legértékesebb játékosát a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
20 órája

Lenny Joseph a 15. percben sérült meg Felcsúton – videó

Labdarúgó NB I
22 órája

Babó Levente a 90. perc drámájáról: Méltatlan ez a helyzet a játékosokhoz és a szurkolókhoz

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:04

Kihagyott tizenegyes, de ferencvárosi öröm – a Puskás Akadémia–FTC meccs legjobb képei

Labdarúgó NB I
Tegnap, 6:43