Gyász: elhunyt az MLSZ korábbi elnöke, Laczkó Mihály

Vágólapra másolva!
2020.11.20. 21:17
null
Laczkó Mihály (1935–2020)
Életének 86. évében elhunyt a Magyar Labdarúgó-szövetséget 1989 és 1994, valamint 1996 és 1998 között irányító Laczkó Mihály. A hírről fia, az üzletember-játékosügynök ifjabb Laczkó Mihály számolt be a közösségi oldalán, amit Genzwein Ferenc, a család barátja, a Testnevelési Egyetem kancellárja is megerősített a Nemzeti Sportnak.

A sportvezetőt az MLSZ saját halottjának tekinti.

Laczkó Mihály1935.május 6-án született a Békés megyeiMedgyesbodzáson.

A Budapesti Műszaki Egyetemen1969-ben vegyészmérnökként végzett, majd 1971-ben műszaki doktori címet szerzett. AMagyar Kábel Művek elnök-vezérigazgatója volt 1985-től.

A Magyar Labdarúgó-szövetség élére először 1989-ben került és 1994-ig töltötte be az elnök tisztségét. Nem sokkal később, 1996–1998 között ismét ő vezette az MLSZ-t – idézte fel Laczkó Mihály életútját a szövetség hivatalos honlapja.

„Kétszer mondtam le az MLSZ elnöki posztjáról, de egyszer sem a futball miatt. Először azért, mert privatizálták a cégemet, és nem volt elegendő időm a sportágra. Másodjára pedig azért, mert választások előtt voltunk, és a politika fel akarta használni a labdarúgást a céljaira, én viszont nem kértem ebből” – mesélte sportvezetői karrierjéről idén februárban a Blikknek adott interjúban.

Laczkó Mihály 1979-benEötvös Loránd-díjban,1981-ben és1986-banKandó Kálmán-díjban részesült. Mérnökként is maradandót alkotott, több mint 60 szabadalom fűződik a nevéhez.

Sokat köszönnek neki
Puhl Sándor, aki 1994-ben az egyesült Államokban vb-döntőt vezetett, és négyszer választották a világ legjobb játékvezetőjének: „Megdöbbentett a hír, nem találom a szavakat. Nagyon sokat dolgoztam Laczkó Mihállyal, és nagyon sokat köszönhetek neki én is, de a magyar labdarúgás is."
Csank János, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya 1996 és 1998 között: „Nagyon régről ismertem Laczkó Mihályt, hiszen Békés megyei volt, én pedig Békéscsabán edzősködtem. Remek ember, sőt remek labdarúgó is volt, igazi úriembernek ismertem meg, végtelenül korrekt vezetője volt a nehéz időkben a magyar labdarúgásnak. Több mondása is volt, az egyik az, hogy vannak vezetők és félvezetők. Hát ő vezető volt!"

 

Legfrissebb hírek

„Köszönöm, hogy a féltestvéred lehettem” – Gyarmati Andrea megható írással búcsúzott Fenyő Miklóstól

Úszás
Tegnap, 9:02

Egy szerencsés góllal szakadt meg a Nyíregyháza ötmeccses nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 21:38

Potyagóllal debütált Tiszakécskén az utánpótlás-válogatott kapus

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 16:03

Nyolc gól, büntető, dulakodás, kiállítás: őrült meccset nyert a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:55

A Békéscsaba nyerte a kiesési helyosztót és megelőzte a Soroksárt

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:50

Hazai pályán sem bírt a Mezőkövesddel a Karcag

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:49

Nem bírt egymással a DVTK és a Kisvárda Miskolcon

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 14:35

Fameyeh remek gólja döntött, a Puskás Akadémia nyert Újpesten

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 20:23
Ezek is érdekelhetik