Gyász: elhunyt Szíjártó László, az ETO kétszeres bajnok labdarúgója

B. D. K.B. D. K.
2024.07.18. 11:04
Elhunyt Szíjártó László (Fotó: kisalfold.hu)
Hosszan tartó, súlyos betegség után 65 éves korában csütörtök hajnalban elhunyt a Rába ETO legendás futballistája, Szíjártó László. Az ETO-val kétszeres magyar bajnok labdarúgó halálhíréről elsőként barátja, Hannich Péter számolt be a közösségi oldalán, később a hírt a Kisalföld is megerősítette.


Szíjártó László 1971 és 1973 között a Szanyi Dózsa csapatában kezdte a labdarúgást. 1973-ban került a Rába ETO-hoz. Az élvonalban 1979. június 2-án mutatkozott a Tatabányai Bányász ellen, csapata 2–1-re kikapott. 1979 és 1986 között 104 bajnoki mérkőzésen szerepelt győri színekben és egy gólt szerzett.

Verebes József irányításával két-két alkalommal bajnok (1981–1982, 1982–1983) és ezüstérmes (1983–1984, 1984–1985), egyszer bronzérmes (1985–1986) lett a csapattal.

Egyszeres Magyar Kupa-győztes (1979), egyszer pedig a második helyig jutott (1984).

Az utolsó mérkőzésén az Újpesti Dózsával 1–1-es döntetlent ért el a csapata. 1987 és 1989 között az osztrák SK Rum 1965 csapatában szerepelt.

Két évvel ezelőtt arról beszélt, hogy súlyos betegsége miatt életmentő műtéten esett át.

 

Legfrissebb hírek

Elhunyt az NBA történetének első MVP-díjazottja

Amerikai sportok
2 órája

Gyász: elhunyt az Eb-ezüstérmes német labdarúgó

Német labdarúgás
21 órája

Gyász: elhunyt Konkoly Tamás, a Győri ETO korábbi kézilabdázója

Kézilabda
2026.09.23. 14:11

Elhunyt Lauber Gyula, a magyar játékvezetés kiemelkedő alakja

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:28

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Gyász: elhunyt a háromszoros olimpiai bajnok úszó

Úszás
2026.09.20. 09:51

Elhunyt az Inter legendás futballistája, Sandro Mazzola

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 09:29

Gyász: elhunyt Ronald Koeman felesége

Minden más foci
2026.09.16. 11:35