„Nagyon várom” – a Fradiban (is) nevelkedett, de újpestiként készül az első derbijére Bese

N-P. T.N-P. T.
2024.08.12. 08:18
Bese Barnabás (balra) már nagyon várja első derbijét (Fotó: Török Attila)
A labdarúgó NB I 3. fordulójában az Újpest FC a Fehérvárt fogadta. Ljujics találata nyitotta a gólok sorát, az első félidő végén már hárommal vezettek a hazaiak. A második félidőben mindkét csapat egy gólt szerzett, kialakítva a 4–1-es végeredményt. A találkozó után a nyáron a Fehérvárból az Újpestbe igazoló Bese Barnabással beszélgettünk, aki kiosztott egy gólpasszt, de két másik találatból is kivette a részét.

Bese Barnabás elárulta: nagyon várták már az első győzelmüket.

„Fontosabb volt ez nekünk, mint egy szimpla három pont. Az első két forduló nem úgy alakult, és mindenképp szerettünk volna valamit visszaadni a szurkolóknak, mert tényleg fantasztikusak voltak, az előző fordulókban is mellettünk álltak. Ez most sikerült. Úgy érzem, hogy stabilan játszottunk, nagyjából végig kontrollálni tudtuk a meccset. Fontos volt, hogy az első gól után hamar meg tudtuk duplázni az előnyünket, utána már egy kicsit nyugodtabban tudtunk játszani. Azt gondolom, végig koncentrált volt a csapat, és le a kalappal a srácok előtt.”

Videónkban elárulja, volt-e benne bizonyítási vágy amiatt, hogy előző csapata, a Fehérvár FC ellen játszottak. Az is kiderül, hogyan érzi magát Újpesten, aztán arról beszélgetünk: bár gyerekként a Ferencvárosban is nevelkedett, a következő fordulóban újpestiként léphet pályára élete első derbijén.

LABDARÚGÓ NB I
3. FORDULÓ
ÚJPEST FC–FEHÉRVÁR FC 4–1 (3–0)
Budapest, Szusza Ferenc Stadion, 5518 néző. Vezette: Berke Balázs
Gólszerző: Ljujics (24.), Brodic (42.), Joao Nunes (45+2.), Tajti M. (53.), ill. Kovács P. (90.)

 

Legfrissebb hírek

NB I: két idény után távozik a pályaedző a címvédőtől – hivatalos

Labdarúgó NB I
10 órája

A ZTE védője a Qarabaghoz szerződik – NS-infó

Labdarúgó NB I
11 órája

NB I: a ZTE FC bemutatta Filipe Celikkaya vezetőedző stábját

Labdarúgó NB I
18 órája

Döntetlennel kezdte meg a Ferencváros az ausztriai edzőtábort

Labdarúgó NB I
2026.06.28. 20:03

NB I: Szlovéniában folytatja az Újpest grúz védője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 22:48

Felkészülés: nem bírt egymással az Újpest és a kolozsvári Universitatea

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 20:50

Felkészülés: hátrányban volt, de végül három góllal győzött a Paks

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 13:12

Új igazolást jelentett be a Loki – Sergi Samper BL-meccsen is játszott a Barcelonában

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 10:44
Ezek is érdekelhetik