A Fehérvár, az MTK, az Újpest és az ETO FC Győr is győzelemmel hangolt a tavaszi NB I-es folytatásra

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.01.25. 15:31
Az MTK három góllal nyert a Tatabánya ellen (Fotó: Dömötör Csaba)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Fehérvár FC utolsó téli felkészülési mérkőzésen 3–2-re legyőzte az NB II-es Szentlőrincet szombat kora délután. Győzött az MTK, az Újpest és az ETO FC Győr is, a Nyíregyháza viszont sima vereséget szenvedett a Kassa ellen.

A hazai pályán szereplő székesfehérvári együttes ugyan hamar hátrányba került a találkozón, de néhány perccel később egyenlített Kovács Mátyás góljával, és a második félidő 63. percében már két góllal vezetett Nicolás Stefanelli duplájának köszönhetően. A ráadás perceiben a Szentlőrinc még szépített, de ez már csak az eredmény kozmetikázására volt elég.

Az MTK is győzelemmel hangolt a tavaszi bajnoki folytatásra: a budapesti kék-fehérek az NB II-es Tatabánya ellen arattak 3–0-s győzelmet. A találkozó lényegi kérdései már az első félidőben eldőltek, miután a 10. percben Molnár Rajmund szerzett vezetést az MTK-nak, majd a 38. percben a felkészülési időszak egyik gólfelelőse, Róbert Polievka is eredményes volt. A szünetben így két góllal vezetett az MTK, amely a 82. percben Végh Bence révén a harmadik gólját is megszerezte. Az MTK így magabiztos győzelemmel készült a Ferencváros elleni február 2-i NB I-es örökrangadóra. 

A ZTE a gól nélküli első félidő után a második játékrészben szerzett vezetést a szlovén Lendva otthonában Sztefanosz Evangelu góljával, a hajrában azonban egyenlítettek a hazaiak, így 1–1-es döntetlennel ért véget a találkozó. 

NB I-ES CSAPATOK FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSE
Fehérvár FC–Szentlőrinc (NB II) 3–2 (1–1)
Székesfehérvár
Fehérvár FC: Dala – Holender, Huszti, Csongvai, Szerafimov, Milicevic, Melnik, Kalmár, Pető, Katona, Stefanelli. Játszott még: Nagy G., Kemenes, Simut, Spandler, Lakatos, Bedi, Kovács B., Kovács M., Babos, Kovács P. Vezetőedző: Pető Tamás
Gólszerző: Kovács M. (22.), Stefanelli (48., 63.), ill. Papp (17.), Lázár (90.)

Lendva (szlovén)–ZTE 1–1 (0–0)
Lendva
ZTE: 1. félidő: Gundel-Takács – Medgyes, Croizet, Bakti, Nyíri, Várkonyi, Kiss, Evangelu, Sankovics, Dénes. 2. félidő: Németh E., Szafronov, Györe, Csóka, Plum, Krajcsovics, Esiti, Sajbán, Csonka, Németh D., Ipalibo. Vezetőedző: Márton Gábor
Gólszerző: Brkic (79.), ill. Evangelu (59.)

MTK Budapest–Tatabánya (NB II) 3–0 (2–0)
Budapest, Sándor Károly Labdarúgó Akadémia
MTK: Csenterics – Varju (Anokye), Bobál D., Kádár, Kovács P. – Kata (Végh B.), Horváth A. – Polievka, Bognár I. (Stieber Z.), Molnár R. (Molnár Á.) – Jurina (Hei). Vezetőedző: Horváth Dávid
Gólszerző: Molnár R. (10.), Polievka (38.), Végh B. (82.)

ETO FC Győr–Velez Mostar (bosnyák I.) 2–1 (1–1)
Antalya
ETO FC Győr: Petrás – Albion, Heitor (Szépe, 46.), Krpics, Stefulj (Boldor, 60., Bíró, 75.), Anton (Beqja, 46.), Décsy (Vingler, 75.), Gavrics (Szahli, 51.), Bánáti (Diarra, 60.), Benbuali (Krivokapics, 60.), Njie (Décsy, 85.). Vezetőedző: Borbély Balázs
Gólszerző: Gavrics (45,), Njie (64.) ill. Pierott (40.)

Újpest FC–Teksztilac Odzsaci (szerb I.) 2–0
Gólszerző: Dénes A., Tucic

Nyíregyháza Spartacus FC–FC Kosice (szlovák I.) 0–3 (0–1)

 

Legfrissebb hírek

Nagy erőssége lehet a DVSC-nek Víctor Camarasa

Labdarúgó NB I
2025.09.12. 09:17

Új fejezet kezdődik az MTK és Kozármisleny közötti együttműködésben

Labdarúgó NB I
2025.09.11. 19:36

Jelentős elitligás tapasztalattal rendelkező középpályást igazolt a DVSC

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 19:17

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 18:01

Nigériai támadót igazolt a Kazincbarcika – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 16:30

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Lenzsér Bence hátvédként is gólveszélyes

Labdarúgó NB I
2025.09.07. 07:07

Szabó István: Nekem is van bőven hiányérzetem

Labdarúgó NB I
2025.09.06. 09:38
Ezek is érdekelhetik