Londonban is látták a Lokihoz érkező kapus, Hegyi Krisztián bravúrjait

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2025.02.05. 09:37
Hegyi Krisztián hiába vált gyorsan alapemberré Debrecenben, sérülés miatt vége az idényének (Fotó: Koncz Márton)
A West Hamtől kölcsönbe érkezett utánpótlás-válogatott kapus több bravúrt is bemutatott a hétvégén a Nyíregyháza ellen, és a mérkőzés után már az angol klub kapusedzőjével elemezte a teljesítményét.
Labdarúgó NB I
2025.02.02. 14:43

Maurides különös mesterhármast szerzett, legyőzte a Loki a Szparit

Igazán emlékezetesre sikeredett a keleti rangadó, két góllal nyert a Debrecen a Nyíregyháza ellen – jól dolgoztak a hómunkások is.

A HÓESÉS NEM VOLT MEGLEPETÉS – Hegyi Krisztián lapunknak úgy fogalmazott, amikor Angliában bemutatkozott, csaknem kétszáz kilométer/órás szél fújt, az első holland bajnoki mérkőzése szintén hóesésben zajlott.

Ha valahol bemutatkozom, a katasztrofális időjárás ezek szerint garantálva van” – mondta lapunknak Hegyi Krisztián, az angol West Ham Unitedtől kölcsönben Debrecenbe érkező 22 éves kapus. A kiesés elől menekülő Loki vasárnap 3–1-re győzött a keleti rang­adón a Nyíregyháza ellen.

„Szombaton tudtam meg, hogy én védek – idézte fel a történteket Hegyi Krisztián. – Természetesen óriási várakozással érkeztem Debrecenbe, hiszen az előző félév nagyon nem jól alakult nekem. Sok oka van, betegség, sérülés, de már nem szeretnék ezzel foglalkozni. Nem volt könnyű a helyzet, mert ugyan biztos volt, hogy váltani szeretnék, a legtöbb klub meg akart volna vásárolni, a West Ham viszont leszögezte: csak kölcsönadásról lehet szó. A Loki így is érdeklődött, és úgy voltam vele, jó lesz hazajönni!”

Csakhogy…

Megyeri Balázs személyében tapasztalt riválissal kellett számolnia, de Hegyi Krisztián erre azt mondta: lehetetlen a világon olyan futballklubot találni, amelyben egyetlen más kapus sincs a keretben, így biztos lenne a játéklehetőség.

„Ahogy a többiek, Megyeri Balázs is nagyon barátságosan, kedvesen fogadott – idézte fel az első napokat a kapus. –  Dzsudzsák Balázs is azonnal felajánlotta segítségét, mondta, ha bármire szükségem van, nyugodtan szóljak neki. Amúgy is egy kicsit utánpótlás-válogatott érzésem volt, hiszen évek óta külföldi játékosok között ültem az öltözőben, jó ismét magyarok között lennem.”

A futballista elmondta, egész héten úgy készült, hogy ő áll a kapuban, de nem sokkal a mérkőzés előtt derült ki, ki lesz a pályán a nyírségiek ellen.

„Különleges nap volt ez a pályafutásomban – értékelt Hegyi Krisztián. – Ugyan Szombathelyről költöztem Angliába, sosem hittem volna, hogy az ország másik végébe érkezem vissza. A győzelem érzése pedig nagyon hiányzott, ezért boldognak, felszabadultnak érzem magam. Örülök, hogy jó teljesítménnyel sikerült hozzátennem a magamét a csapat győzelméhez. Az első félidőben volt néhány pillanat alatt két védésem, amihez sokan gratuláltak, és érzékeltem, a kapu mögött helyet foglaló Loki-tábor is értékelte a történteket. A második félidőben kevesebb dolgom volt, nagyon jól működött a csapat védekezése, jól játszottak a srácok, szerintem megérdemelten győztünk. De már lezártuk ezt a mérkőzést, készülünk a következő feladatra. Néhány perce fejeztük be Batik Bencével a kondiedzést, alaposan elfáradtunk erősítés közben.”

Adódik a kérdés, hogy a Premier League-ben szereplő West Ham United szakemberei mennyire kísérik figyelemmel Hegyi Krisztián teljesítményét, Londonban mennyire követik a DVSC mérkőzését?

„Nyugodtan mondhatom, hogy figyelték, tudnak arról, mi történt vasárnap – mondta Hegyi Krisztián. – Amióta Angliába szerződtem, a spanyol Xavi Valero a kapusedzőm, ő fél órával a nyíregyháziak elleni bajnoki után már hívott, és mondta, hogy végignézte a mérkőzést, és ahogy szokta, azonnal elemezte is. Azt a két védést ő is megdicsérte, ezenkívül megemlítette, hogy a szélsőséges körülmények ellenére rendben volt az összkép, jól jöttem ki a beadásokra, jó pozícióból vártam a lövéseket, igaz, egy-két apróbb kritikai észrevétele is akadt. De nagyon örültem a meglátásainak, és nyilván sokat jelent nekem, hogy ha Londonban is látják a teljesítményemet.”

 

Legfrissebb hírek

A Szpari tizenegyesek után kiesett, a Paks öt, a DVTK három gólt szerezve jutott tovább a kupában

Labdarúgó NB I
6 órája

Nagy csatában, az utolsó pillanatban kikapott a Debrecen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
8 órája

Nagy erőssége lehet a DVSC-nek Víctor Camarasa

Labdarúgó NB I
2025.09.12. 09:17

Új fejezet kezdődik az MTK és Kozármisleny közötti együttműködésben

Labdarúgó NB I
2025.09.11. 19:36

Jelentős elitligás tapasztalattal rendelkező középpályást igazolt a DVSC

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 19:17

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 18:01

Nigériai támadót igazolt a Kazincbarcika – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 16:30

A West Ham United újra kölcsönadhatja Hegyi Krisztiánt

Légiósok
2025.09.09. 15:47
Ezek is érdekelhetik