Még nincs vége: a Kecskemét fellebbez az MLSZ döntése ellen

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2025.04.15. 11:17
null
Vajda Botond (előtérben, fehér mezben) játékáról megy a vita (Fotó: Török Attila)
Mint arról a múlt héten beszámoltunk, a Magyar Labdarúgó-szövetség versenybizottsága elutasította a Kecskeméti TE óvását, amelyet a DVSC elleni, március 27-i, 3–1-es debreceni győzelemmel végződő bajnokija után nyújtott be. Most a kecskeméti klub a hivatalos honlapján bejelentette, hogy fellebbez az MLSZ döntése ellen.

 

A KTE közleménye:

„Ahogy az ismert, klubunk a KTE–DVSC bajnoki mérkőzés után jogosulatlan játék miatt óvást nyújtott be, melyet az MLSZ versenybizottsága első körben elutasított. Klubunk a határozat kézhezvétele után lefolytatta a szükséges jogi egyeztetéseket, s mivel az ügyben új információt a dokumentum nem tartalmazott, a fellebbezés mellett döntöttünk igazunk bizonyítása érdekében. Ezt határidőn belül hivatalosan is megtettük az MLSZ felé.”

A kecskemétiek azért nyújtottak be óvást, mert megítélésük szerint a debreceni Vajda Botond jogosulatlanul szerepelt a két csapat március végi mérkőzésén. A KTE úgy vélte, hogy miután a Loki játékosa az Írország elleni március 23-i U21-es válogatott meccs előtt sérülésre hivatkozva visszatért a DVSC-hez, négy nappal később a FIFA szabályozásával ellentétesen viszont pályán volt a Kecskemét elleni bajnokin. A KTE arra hivatkozott az óvásában, hogy a FIFA szabálya szerint öt napot ki kellett volna hagynia a játékosnak ilyen esetben.

 

 

Legfrissebb hírek

Derbi: Szélesi játékosként már nyert az Üllői úton, most edzőként tér vissza

Labdarúgó NB I
2 órája

Markgráf Ákos: Fel kell nőni a feladathoz, különben nem lehet megragadni az NB I-ben

Labdarúgó NB I
5 órája

Az újoncok meccsén korábbi csapata ellen küzd a kisvárdai Lippai Tibor

Labdarúgó NB I
7 órája

Manner Balázs: Sohasem vagyok elégedett magammal

Labdarúgó NB I
8 órája

Schmidt Ádám: Kivételezett helyzetben van, aki ma a magyar sportban dolgozik

Egyéb egyéni
21 órája

Osváth Attila a Ferencvárosban folytatja pályafutását – hivatalos

Labdarúgó NB I
23 órája

Gruber Zsombor: Varga Barnabás azt mondta, vegyem át a helyét

Labdarúgó NB I
2026.02.04. 10:59

Szuhodovszki Soma: Lassan megszokom, hogy elöl futballozom

Labdarúgó NB I
2026.02.04. 07:28
Ezek is érdekelhetik